Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bonbon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bonbon. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 25., szerda

Oolong teás bonbon

Annyit áradoztam már a polikarbonát bonbonformákról (például itt,és élőszóban is az ismerősöknek), hogy ideje a gyakorlatban is bemutatnom, miért is jobb, mint a szilikon. Többféle van itthon, de legjobban ezt a kis csigásat (vagy kagylós?) szeretem.
Polikarbonát bonbonforma
Polikarbonát forma alulról
A képeken is látszik, hogy a forma nincs elmosva, nem makulátlan tiszta. És ez így van jól. Használat után, ha jól temperáltam a bonbon könnyedén kipottyan belőle, nem marad nyoma. Ami kis csoki rajta marad, azt lekapargatom, illetve pár percre bekapcsolom a sütőt, beteszem, majd papírtörlővel eltörölgetem. Ennek két oka van. Egyrészt mosogatás közben megsérülhet a felület, másrészt ez is olyan, mint egy jó wok, vagy vas serpenyő: minél régebb óta használjuk, annál jobb vele dolgozni az idő közben rárakódott olaj miatt (esetünkben a csokiból kiolvadt, rátapadt és el nem távolított kakaóvaj miatt).
Arra gondoltam, a bonbon tetejét kicsit megdíszítem ételfestékkel. Ezzel karácsonykor jól megjártam, szép pirosra festettem a bonbonok tetejét, csak -mivel megkóstolni nem szoktam- nem tudtam, hogy az ételfesték sós volt. Senki nem mert szólni, míg végül anyukám bátortalanul megkérdezte, hogy véletlenül nem cseréltem -e össze a cukrot a sóval. Egyébként nem is értem, miért sós egy ételfesték.
Ennyi bevezető után lássuk, hogy készül az oolong teás bonbon. Az oolong teáról itt olvasható egy jó kis cikk, ha valakit bővebben érdekel. A többit ld. lent.
  1. Azzal kezdem, hogy egy adag csokit beteszek a melegítő gépbe, hogy amíg előkészülgetek, addig hadd olvadjon. A melegítő gépről és használatáról a Mártott bonbonok bejegyzésben írok bővebben. Legtöbb embernek nincs otthon ilyen gépe, sebaj, a csoki kitűnően melegíthető vízgőz fölött, sőt mikróban is, csak egy kicsit macerásabb. A mikrós melegítésről itt írok. Ezt a verziót viszont csak az 5. pont után kell elkezdeni.
  2. Egy kis tálba kakaóvajat vágok és mécses felett vagy mikróban óvatosan megolvasztom. Nekem most kakaóvaj tömböt sikerült szereznem, de az Ázsia boltban láttam apró kakaóvaj tablettákat, azt nem kell reszelgetni (mert egyébként nem olyan könnyű ám vágni, sokkal keményebb, mint a rendes vaj). Ha nincs otthon kakaóvaj, el tudom képzelni a festést fehér csokival is, csak az nem lesz olyan folyékony, hogy ennyire vékonyan lehessen kenni.
  3. Így néz ki a kakaóvaj
    Kakaóvaj darabok
    Olvadt kakaóvaj
  4. Az olvadt kakaóvajba néhány csepp ételfestéket keverek. A porfestéket jobban szeretem (nincs oka, hogy miért), de az ominózus karácsonyi melléfogás por festékkel történt, ezért most gondoltam kipróbálom a folyékonyat.
  5. Ételfesték
    Sárga kakaóvaj
  6. Egy ecset segítségével néhány ételfestékes-kakaóvajas vonalat húzok a forma aljára. Nem akarom, hogy a bonbon egész teteje sárga legyen, csak néhány csíkban, mintha melírozva lenne.
  7. Festegetés
  8. A formát beteszem kicsit a hűtőbe száradni.
  9. Közben temperálom a csokit (illetve ha nem a gépet használom, akkor előtte a mikróban felolvasztom). A temperálásról már nagyon sokszor írtam, többek közt a Gyömbéres bonbon bejegyzésben. Azért egy képet beteszek arról, ahogy az olvadt csokit öntöm, mert olyan szép.
  10. Olvadt csoki
  11. Temperálás után a csokit visszakotrom az edénybe és melegen tartom.
  12. Kiveszem a formát a hűtőből, és  megtöltöm csokival.
  13. Így kerül a csoki a formába
  14. Ideális esetben a csoki teljesen kitölti a mélyedéseket, de sajnos ebbe a melegítő edénybe csak ennyi fér, úgyhogy spaklival kicsit elegyengetem, hogy mindenhova jusson belőle.
  15. Csokival töltve
  16. A formát néhányszor erőteljesen a gránitlaphoz ütögetem, hogy a levegőbuborékok feljöjjenek a felszínre.
  17. "Kik laklak a szódás üvegben? A Buborék" (boooooooocs!)
  18. Ezután 45 fokban felemelem a formát, a felesleges csokit kicsorgatom és egy spaklival le is húzom. Érdemes a forma oldalát egy kés nyelével vagy fakanállal megütögetni, hogy még több csoki kifolyjon és a hüvely vékonyabb legyen.
  19. Távozik a felesleg
  20. A formát két egyforma magasságú pohárra teszem, hogy egy kicsit még hadd csöpörésszen.
  21. Pohár állványokon
    Csöpög a csoki
    Ilyen lesz a mintázata
  22. Néhány perc után a felesleget spaklival lehúzom és a formát hűtőbe teszem. A 8-12. pont egyébként kb. 1 perc alatt meg kell, hogy legyen, különben a csoki túlságosan megszilárdul, és vastag lesz a hüvely fala. Mint most nálam, mert a fotózgatással törődtem, ahelyett, hogy a kezem járt volna.
  23. Amíg a csoki szilárdul, elkészítem a tölteléket. Ehhez először felteszek egy kis habtejszínt (legalább 30%-os) melegedni.
  24. Ha felforrt, beleteszek két filter oolong teát és 10 percig áztatom. Ez egyébként általánosságban elmondható, hogy a töltelék ízesítése a tejszín ízesítésével történik.
  25. Oolong tea
    Áznak a filterek
  26. Közben melegítek egy kis tejcsokit. A teás bonbontöltelékhez általában fehér csokit szoktak használni, mert az amúgy sem erőteljes ízű tea jobban érvényesül, de nekem most nincs itthon fehér csokim, úgyhogy a kedves tesztalanyok kénytelen lesznek majd beérni ezzel, ami van.
    A csokit nem kell teljesen felolvasztani, hiszen ráöntöm a forró tejszínt és attól majd felolvad.
  27. Félig olvadt csoki
  28. A tejszínt tehát a csokira öntöm és simára keverem.
  29. Forró tejszín a csokin
    Elkeverve
  30. Végezetül hozzáteszek egy kis vajat (ez tehénvaj, nem kakaóvaj!), és ismét simára keverem. Ezzel kész a töltelék.
  31. Vajjal
    Töltelék
  32. Előveszem a hűtőből a formát, a csoki már megszilárdult. Sajnos a hüvely csúnya vastag lett a tökölődés miatt, viszont a temperálás tökéletesen sikerült. Ezt onnan tudom, hogy az ujjamat beledugom a hüvelybe, és a csoki már válik is el a forma oldalától. Egy ujjal simán kiveszem, ütögetni sem kell. Ez a lényeg! A temperálás hatására a csokoládé kicsit összezsugorodik, és könnyedén kijön a formából.
  33. Megszilárdult a csokihüvely
    Ilyen könnyen kijön a formából
  34. A tölteléket nejlonzacskóba öntöm és úgy rendezgetem, hogy a matéria az egyik alsó sarkába kerüljön. Lehet nyomózsákot vagy fecskendőt is használni, nekem most ez akadt a kezembe.
  35. Töltelék a zacskóban
  36. A zacskót jó szorosra tekerem és az ominózus sarkánál levágok egy kis darabot.
  37. Töltelék
  38. Megtöltöm a csokihüvelyeket. Vigyázok, hogy ne legyenek csordultig tele, hiszen majd még le is kell zárnom őket.
  39. Töltés
    Megtöltve
  40. Kicsit beteszem a hűtőbe, hogy szilárduljon a töltelék (minél kevésbé folyós, annál könnyebb a bonbont lezárni). Amíg a töltelék hűl, közben célszerű az edényben levő csokit újra temperálni, főleg, ha kihűlt és megszilárdult.
  41. 5-10 perc után kiveszem a formát a hűtőből és a tetejére öntöm a folyékony csokoládét.
  42. Ez lesz a bonbon talpa
  43. A csokit egy spatulával elegyengetem, hogy minden mélyedést lefedjen.
  44. Talpalás
  45. Végül a felesleget egy spaklival lehúzom.
  46. Felesleg eltávolítása
    Csokihüvelyek lezárva
  47. Megint beteszem a formát a hűtőbe
  48. Ha a csoki teljesen megszilárdult, kiveszem és ha vannak a formán nagyobb csokifoltok (amik nem a bonbonhoz tartoznak), azt lekapargatom.
  49. Kapargatás
  50. Egy elegáns mozdulattal megfordítom a formát és kiöntöm belőle a bonbonokat. Most tényleg jó lett a temperálás, mert az összes kipottyant. Ha ez nem történik meg, akkor a formát hozzá lehet ütögetni a gránitlaphoz (akár egész erősen is), hogy kijöjjön belőle minden.
  51. Potyognak a bonbonok
  52. Kész. Na ezért kerül olyan sokba a kézműves bonbon, mert egyrészt a minőségi alapanyagot meg kell fizetni, másrészt rohadt sok meló van vele.
Oolong teás bonbonok
Bonbon

2012. január 7., szombat

Gyömbéres bonbon

Nem csak lángszóró pisztolyt kaptam ám karácsonyra, hanem többek közt egy gránitlapot és egy új szilikon bonbon formát is. A gránitlap a csokoládé könnyebb temperálásához szükséges, erről bővebben a Marcipános-mandulás bonbon bejegyzésben írok. Elmentem hát a Praktikerbe, és beszereztem még néhány kőműves szerszámot (nem hülyéskedek, tényleg), többek közt spaklit, amivel a csokit könnyen lehet mozgatni a lapon. Amit szerettem volna, olyan pont nem volt raktáron, pedig szerintem azt kényelmesebb fogni.
Gránitlap és spakli
Szíves szilikonforma
Szíves forma belseje
Most aztán már tényleg minden van itthon a professzionális bonbon készítéshez, nincs kifogás, csinálni kell. Ráadásul közeledik anyukám születésnapja, aki a múltkor megpendítette, hogy régebben evett gyömbéres csokit és az milyen finom volt. A receptet fejben már kitaláltam: étcsoki hüvely, a töltelék tejszínes-fehércsoki, szárított gyömbérpor és esetleg egy kis citromhéj.
  1. A csokoládét felolvasztom. Ennek két módja van, egyik a leírása a Marcipános-mandulás bonbonnál, másik pedig a Mártott bonbonoknál olvasható. A csokoládé temperálás szabályairól is ezekben a bejegyzésekben írok bővebben.
    Most a gépet használom, mert miközben melegszik a csoki, tudok pakolgatni.
  2. Csoki a gépben
    Olvadt csokoládé
  3. Az olvasztott csokit a gránitlapra öntöm. Ha nincs otthon gránitlap, sebaj. A már sokat emlegetett Marcipános-mandulás bonbon bejegyzésben leírom, én hogyan csináltam a gránitlapos korszak előtt.
    A gránit azért jó, mert eleve hideg, és tartja is a hőmérsékletét, ergo könnyen kihűthető a csoki rajta.
  4. Felirat hozzáadása
  5. Egy célszerszámmal szétterítem a csokit a lapon, majd a spakli segítségével ismét középre kotrom. Ezt a műveletet addig ismételgetem, amíg a csoki le nem hűlt 28 fokosra (ha a számhoz érintem, hidegnek érzem). Nekem 3 ilyen kör elég szokott lenni (legalábbis most télen, mikor eleve nincs olyan meleg).
  6. Szétterített csoki
    Középre mozgatás 1.
    Középre mozgatás 2.
    Középre mozgatás 3.
  7. A még mindig folyékony csokit visszakotrom a melegítő edénybe.
  8. Melegítőedény
  9. A melegítő gépet 1-es fokozatra (40 fok, melegen tartás) kapcsolom, így pihen a csoki amíg ismét szükség nem lesz rá.
  10. A bonbonformát megtöltöm csokival.
  11. Csoki a formában
  12. Ha jól emlékszem, írtam már, hogy nem nagyon szeretek szilikon bonbonformával dolgozni, de most le akartam tesztelni ezt az újat, azért ebben csinálom a bonbonokat. A következőkben kiderül, hogy miért. Mármint miért nem szeretem.
    A forma egyik végét megfogom, és néhányszor a laphoz ütögetem, hogy a légbuborékok feljöjjenek a csokiból. Polikarbonát formánál ez egyszerű, viszont a szilikon össze-vissza hajlong.
  13. Egy ecsettel körbekenem a mélyedéseket, hogy mindenhova egyformán jusson a csokoládéból.
  14. Ecsetelés
  15. Felemelem a formát és kirázom belőle a felesleges csokit. Itt sem előnyös, hogy a szilikon nyeklik-nyaklik.
  16. Távozik a felesleges csoki.
  17. A spaklival a forma tetejéről a csokit lehúzom.
  18. Felesleges csoki lehúzása
  19. 15 percre hűtőbe teszem.
  20. Mehet hűlni
  21. Amíg a csokihüvely lehűl, elkészítem a bonbon tölteléket. Ehhez 200 g főzőtejszínt felteszek melegedni.
  22. Tejszín
  23. Hozzáadok 1 dkg őrölt gyömbért.
  24. Őrölt gyömbér
    Gyömbér a tejszínben
  25. Belereszelem egy nagy citrom héját. A citromot előtte természetesen jól megmostam.
  26. Citrom
    Reszelő
    Ízesített tejszín
  27. Miközben a tejszín melegszik, folyamatosan simára keverem.
  28. Megvárom, míg felforr a tejszín, utána rögtön lekapcsolom a gázt.
  29. Aki nem szeretné, hogy a citromhéj darabkák bent maradjanak a töltelékben, az apró lyukú szűrőn átszűrheti. Én nem teszem.
  30. 20 dkg tejcsokit teszek a gyömbéres tejszínbe és addig keverem, míg elolvad.
  31. Fehércsoki pasztillák
    Gyömbéres töltelék
  32. Előveszem a csokiformát a hűtőből.
  33. Megdernedt a csokihüvely
  34. Egy fecskendőt (habzsákot) megtöltök a töltelékkel, és egyesével a csokihüvelyekbe nyomkodom. Arra vigyázok, hogy ne legyen csordultig tele, hiszen a bonbon talpának még rá kell férnie. Nem ennyire sima és folyékony töltelékeknél ezt a töltést kiskanállal végzem.
    Megjegyzés: A most leírt töltelék mennyiség kb. 3 ilyen forma megtöltésére elegendő.
  35. Fecskendő
    Bonbon töltés
    Bonbon töltés
    Megtöltve
  36. Kicsit visszateszem a hűtőbe, hogy a töltelék dermedjen.
  37. 10-15 perc után kiveszem, és az eddig melegen tartott csokoládét a tetejére öntöm.
  38. Bonbon lezárása
  39. A csokoládét egy spatula segítségével egyenletesen eloszlatom a forma tetején. Fontos, hogy mindenütt jól fedjen.
  40. Készül a bonbon talpa
  41. Végül egy óvatos mozdulattal, spaklival lehúzom a felesleget.
  42. Felesleg eltávolítása
  43. A forma megint mehet a hűtőbe.
  44. Ha megdermedt a csokiréteg, kiveszem.
  45. Megdermedt a csoki
  46. A bonbonokat óvatosan kinyomom a formából. Ez a lépés polikarbonátnál annyi, hogy a formát a laphoz ütöm és már pottyan is ki belőle a bonbon. Szilikonnál viszont nyakig csokis az ember, ráadásul nálam gyakran előfordul, hogy véletlenül összenyomorgatom a bonbont, míg nyomom kifelé. Persze lehet valamit én nem csinálok jól.
  47. Bonbon kiszedése a formából
  48. Készen is vagyok. Mint látható, a légtelenítés sajnos nem sikerült tökéletesre, ott maradtak a buborékok a csokiban.
Kész bonbonok
Bonbon
Töltelék
Ui.: nem kell aggódni, egy grammnyi csokoládé sem veszik kárba, a gránitlappal spaklival könnyedén lekaparható, utána zsutty, vissza a melegítő edénybe, legközelebb újra használható (megint temperálni kell).