Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csirke. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csirke. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 8., szombat

Csirkepörkölt

Múlt hétvégén isteni csirkepörköltet készítettem, szerénység nélkül állíthatom, ez volt eddigi csirkepörkölt-pályafutásom csúcsa. És hogy mi a jó csirkepörkölt titka? A rengeteg hagyma és a házi pirospaprika. Attól lesz jó sűrű a szaftja, és olyan íze, hogy az ember lánya késztetést érez, hogy még a tányért is kinyalja.
Így készül:
  1. A csirkét (ha kell) feldarabolom, az apró szőröket gáz fölött leégetem, megmosom. Én most öt csirkecombot vettem, ez három főre bőven elég. Ami fontos még, hogy nem szabad leszedni főzés előtt a bőrét, még akkor sem, ha senki nem eszi meg. 
  2. Csirkecombok

  3. Legalább 3 (de inkább 4) nagy fej hagymát megpucolok, apróra vágom és olajon megdinsztelem. Tavaly kaptam egy szuper botmixert, amihez aprító kés és tál is tartozik, azóta azzal vágom a hagymát, így a nagy tétel sem akadály.
  4. Dinsztelődik a hagyma

  5. Beleteszem a csirkehúst, és néha átkeverve tovább párolom-pirítom.
  6. A csirke is a helyén van

  7. Lehúzom a tűzről, megszórom pirospaprikával átkeverem és öntök hozzá egy kis vizet. Van, aki esküszik rá, hogy a pörköltbe nem kell víz, mert a hús enged annyi nedvességet, amennyit kell, én azért szoktam alá önteni.
  8. Felöntve

  9. Sózom, borsozom, teszek bele 1-1 szem paprikát és paradicsomot, ha épp nincs, akkor néhány kanál lecsót vagy csak paradicsomlevet. Ha semmi más nincs, legeslegvégső esetben pirosaranyat.
  10. Addig főzöm, míg a hús meg nem puhul és a szaft be nem sűrűsödik (kb. egy óra).
  11. Lehet tálalni.
Csirkepörkölt

2014. január 1., szerda

Pezsgős csirkemell

Csendesen töltöttük a szilvesztert, otthon, TV-t nézve. Nem volt zene, tánc, alkoholizálás, éppen csak koccintottunk éjfélkor egy kis pezsgővel, aminek nagy része így megmaradt. Kiönteni sajnáltam, és úgyis napok óta tejszínes tésztára vágytam, úgyhogy összeütöttem ezt a pezsgős-tejszínes szószt. Ha nincs otthon csirkemell, lehet beletenni szalonnát, gombát vagy bármit, amit az ember fia-lánya a tejszínes szószokba tesz. Az alkohol és a pezsgő íze főzés közben elpárolog, a végén csak egy kis enyhe pikáns íz marad. Célszerű száraz pezsgőből csinálni, mert különben kicsit édeskés lesz.

Hozzávalók
  • Fél kiló filézett csirkemell
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 3 dl pezsgő
  • 2 dl főzőtejszín
  • 1 ek. liszt
  • olaj
Elkészítés
  1. A csirkemellet apró kockákra vágom, fűszerezem (grill fűszersó, vagy csak simán só-bors) és kevés olajon kisütöm.
  2. A kisült csirkemellkockákat tányérra szedem és az edényben maradt olajon megpárolom az apróra vágott vöröshagymát.
  3. Felöntöm pezsgővel, hozzáöntöm a tejszínt és felforralom. Ha nem elég sűrű, elkeverek benne kb. 1 evőkanál lisztet.
  4. Hozzáadom a sült csirkemellet, egyet rottyantom és kész is.
Rizs vagy penne tészta illik hozzá.
Pezsgős csirke
Újévi fogadalom: 2014-ben fejlesztem fotótudásom.

2012. február 22., szerda

Húsleves

Őszintén szólva kevés egyszerűbben elkészíthető levest ismerek, mint a húsleves. Beleteszem a hozzávalókat, néha leszedem a habot róla és csak várom, hogy megfőjön. Nem kell bele rántás vagy habarás, tényleg nincs vele semmi macera.
A tökéletes húslevesnek két titka van:
  1. Alacsony lángon, lassú tűzön kell főzni
  2. Csirke- vagy pulykanyakból készüljön. Sokféle húslevest ettem már, de tapasztalatom szerint a nyaklevest (hihihi) semmi sem übereli. Az elkészítés módja amúgy minden húsfélénél ugyanaz.
Már jó két hete tervezem, hogy főzök húslevest, de aztán elmaradt, úgyhogy a csirkenyak a fagyasztóban landolt. Sebaj, még kiolvasztani sem kell, majd a forró víz, amiben fő, majd megteszi hatását.

Elkészítés:
  1. A nyakat egy fazék vízben felteszem főni.
  2. Fél kiló csirkenyak. Azért néz ki ilyen furán, mert még meg van fagyva.
  3. A zöldségeket (sárgarépa, fehérrépa, hagyma, ha van otthon, akkor egy kis zeller, karalábé, borsó) megpucolom és darabokra vágom. Egyes források szerint a húsleves attól lesz szép sárga, ha a hagymát héjastól tesszük bele. Szerintem meg nem :) De ezt döntse el ki-ki maga.
  4. Zöldségek
  5. Beleteszem a zöldségeket is a vízbe, sózom, borsozom és szép lassan főzni kezdem. Anyu szokott hozzáadni egy kis lestyánt is (vegeta fűszerként is hívják), tényleg finom ízt ad neki. Mivel nekem nem adatott meg, hogy csak úgy kisétáljak érte a kertbe, ezúttal eltekintek tőle.
  6. Egy kis idő után csúnya, szürkés hab jelenik meg a leves tetején, de pánikra semmi ok, ezt le lehet (sőt, le is kell) szedni fakanállal, szűrővel, egyéb segédeszközökkel.
  7. Hab a leves tetején
    Így kell leszedni a habot
    Az első adag csúnya, szürke hab
  8. A főzés alatt ezt a habozást még néhányszor megismétlem, amíg a lé szép tiszta nem lesz és a tetején apró zsírpettyecskék csillognak. Ez ideális esetben legalább egy-másfél óra. Mint már említettem, a húsleves főzést nem szabad elkapkodni. Össze lehet 20 perc alatt is hozni kuktában, de érezni lehet a különbséget, az úgy nem olyan ízgazdag, hiába fűszerezi agyon az ember.
  9. Tiszta, habmentes lé
  10. A tésztát nem főzöm bele a levesbe, mert könnyen megromlik tőle, hanem egy kis lábosban vizet melegítek (vagy ha sok a lé a levesben, abból szedek ki), és kifőzöm a cérnametéltet. Mert számomra a húsleves cérnametélttel az igazi.
  11. Cérnametélt
  12. Tálaláskor a tányér aljára szedek a cérnametéltből, kapargatok le a húsból, és rámerem a levest.
Jó étvágyat!

2011. december 31., szombat

Tepsis csirke répás burgonyával

Ez egy kevés munkával járó fogás lusta napokra. Igaz, nem készül el gyorsan, de tényleg nincs vele sok macera.
  1. Fogok egy kilónyi csont nélküli, szeletelt csirkemellet.
  2. Csirkemell
  3. A szeleteket kiklopfolom és mindet félbe vágom.
  4. Egy szilikonlappal bélelt tepsibe teszem a húsdarabokat.
  5. Klopfolt hússzeletek
  6. Megpucolok néhány nagyobb krumplit, felkockázom és a hús mellé szórom.
  7. Burgonya
    Krumpli a hús mellett
  8. Ugyanezt teszem 5-6 nagyobb répával (lehet sárga- és fehérrépa vegyesen).
  9. Répa
    Répa felkarikázva
    A tepsiben
  10. Az egészet jól megsózom és olajat csorgatok rá.
  11. Beolajozva
  12. Egy lapos fakanállal alányúlok, a húst és a zöldségeket megforgatom, hogy mindkét oldala sós és olajos legyen.
  13. Forgatás
  14. Megszórom petrezselyemmel (a szárított is jó).
  15. Petrezselyemmel
  16. 1-1,5 dl vizet öntök alá.
  17. A tepsit lefedem alufóliával.
  18. Alufóliával lefedve
  19. 200 fokon 40 percig sütöm.
  20. Leveszem a fóliát, a fakanállal megforgatom, majd további 20 percig pirítom. Közben egyszer-kétszer benyúlok és a fakanállal megforgatom.
  21. Fólia levéve
  22. Kész. Tálalom.
Elkészült az étel
Tálalva

Tárkonyos csirkeleves

Egyetlen fűszer, és az étel máris különleges lesz. Ritkán használok tárkonyt, ünnepi ételekhez. És ma ünnep van, szilveszter.
  1. Egy nagyobb csirkemell szeletet felkockázok.
  2. Csirkemell
    Csirkemell kockák
  3. A húst kevés olajon megpirítom.
  4. Hús olajon
    Pirul a hús
  5. Míg a hús pirul, megpucolom a leveszöldséget (hagyma, sárgarépa, fehérrépa, ha van zeller, karalábé, stb.), majd feldarabolom.
  6. Leveszöldség
    Zöldségek feldarabolva
  7. Amint a hús megpirul, felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje és sót teszek bele.
  8. Vízzel felöntve
  9. Ezután beleteszem az összevágott zöldségeket, a fazekat lefedem és tovább főzöm.
  10. Zöldségek a levesben
    Fortyog a leves
  11. Ha a hús és a zöldségek is megpuhultak, felöntöm az egészet vízzel és utána sózom.
  12. Vízzel felöntve
  13. Szárított tárkonyt szórok bele, úgy fél zacskónyit, és elkeverem.
  14. Ha a leves ismét forrni kezd, tésztát szórok bele (vagy ha nem vagyok olyan lusta, akkor apró krumpligombócokat).
  15. Tészta a levesbe
  16. A tárkonynak eleve kicsit savanykás íze van, ezt még hangsúlyozom egy kis tejfölös habarással. Egy pohárba tehát tejfölt teszek (kb. 1 dl).
  17. Tejföl
  18. Hozzáadok 2 evőkanálnyi lisztet.
  19. Liszttel
  20. A tejfölt a liszttel simára keverem.
  21. Simára keverve
  22. Hozzáadok 1 evőkanál forró levest, és simára keverem. Újabb evőkanál leves, megint simára keverem. Ezt addig folytatom, míg a pohár meg nem telik. Erre azért van szükség, hogy a hideg tejföl ne ugorjon össze a leves tetején. Se nem szép látvány, se nem finom.
  23. Leves a tejfölben
  24. A pohár tartalmát óvatosan beleöntöm a levesbe és elkeverem.
  25. Habarás
    Tejfölös habarás a levesbe keverve
  26. Rottyan egyet, és már tálalom is.
Leves tálalva