Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vegetáriánus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vegetáriánus. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 30., kedd

Császármorzsa (Smarni)

A legenda szerint először Ferenc József udvari szakácsa készített császármorzsát az étvágytalan Sissinek, ám helyette a császár falta be az egészet, annyira ízlett neki. Egy másik történet szerint Ferenc József vadászat közben éhesen betévedt egy vadászházba, ahol a szegény vadászné csak ezzel a kis morzsával tudta megkínálni. Akárhogy is, valami kötődése mindenképpen van a monarchia császárához és a mai napig kedvelt eledel mind az osztrák, mind a magyar részen.
Sok recept található az Interneten, ahol megadnak mennyiségeket is pl. itt, itt és itt. Én nem szoktam méregetni, addig öntögetem össze a hozzávalókat, míg sűrű palacsintatészta állagú matériát nem kapok. Amire szükség lesz (minden mennyiséget csak kb-re írok):
  • 1 bögre búzadara
  • 1 bögre liszt
  • 2 bögre tej
  • 1-2 marék mazsola
  • cukor (10 dkg körül, célszerű porcukrot használni)
  • 3-4 tojás
  • reszelt citromhéj
  • 5-10 dkg vaj vagy margarin
  1. A tojást, cukrot habosra verem.
  2. Hozzáadom a búzadarát, lisztet, mazsolát, tejet, citromhéjat és simára keverem.
  3. 15 percig pihentetem, hogy a búzadara kicsit megdagadjon. Utána lehet még egy kicsit tejjel hígítani vagy liszttel sűríteni. (A képen azért ilyen bizarr színű, mert teljes kiőrlésű liszttel csinálom)
  4. Sűrű palacsintatészta
  5. Egy nagy serpenyőben felolvasztom a vajat. A serpenyő méretétől függően lehet, hogy két adagban fér csak bele a tészta, én azért általában belepréselem. Egyébként nem is mindenki serpenyőben csinálja, a nagymamám például egy tepsiben betette az egészet a sütőbe.
  6. Olvad a vaj
  7. Ha felolvadt a vaj, rázuttyantom a tésztát. Várok egy kicsit, majd fakanállal felturkálom az alját. Megint várok, míg kicsit megsül az alja, aztán felturkálom. És így tovább folytatom a turkát, amíg császármorzsa állaga nem lesz.
  8. Turka
    Alakul a dolog
    Ez határozottan császármorzsa
  9. Szerintem házi baracklekvárral a legfinomabb. Van, aki még porcukorral is megszórja, de az azért már túlzás :)
Baracklekvárral

2012. október 26., péntek

Gyors padlizsánkrém

Nagyon szeretem a padlizsánkrémet, viszont nincs energiám fél napokat pepecselni vele, ezért kitaláltam ezt a receptet. Ám sajnos ez csak akkor gyors, ha az ember lánya olyan szerencsés mint én, és csücsül a polcon egy-két üveg télire eltett lecsója.
  1. Bekapcsolom a sütőt 170-180 fokra és a padlizsánt ráteszem a rácsra sülni.
  2. Padlizsánja válogatja, mikor készül el, úgyhogy nézegetni kell. Szerencsére könnyű észrevenni, mert a héja mély liláról világos barnára változik.
  3. Így néz ki a sült padlizsán
  4. A padlizsánt ildomos fa eszközökkel feldolgozni (pl. fa késsel pucolni) mert fémmel érintkezve állítólag megfeketedik és keserű lesz. Szóval aki kipróbálja, az ne kövesse a képen látható példámat :) Mindenesetre -talán azért, mert rozsdamentes kést használtam- nem vettem észre, hogy keserű lenne.
    Szóval meghámozom a padlizsánt. Ha rendesen megsült, akkor a héját nagyon egyszerű lehúzni.
  5. Padlizsán hámozás
    Megpucolva
  6. A megpucolt padlizsánt felkockázom, műanyag edénybe teszem.
  7. Kék edényben
  8. Leveszek a polcról egy üveg lecsót és a padlizsánra öntöm. Friss lecsóval még nem próbáltam, de szerintem azzal is hasonlóan finom lesz a végeredmény.
  9. Lecsó
  10. Botmixerrel krémes állagúra turmixolom és kész is. Én fehér kenyérrel szeretem, de van, aki arra esküszik, hogy pirítóssal a legfinomabb.
Turmix
Padlizsánkrém

2012. július 19., csütörtök

Cukkini tócsni

Lassan a könyökömön jön már ki a rántott cukkini, úgyhogy ideje kicsit kreatívnak lenni és valami mást csinálni a rengeteg cukkiniből, ami a kertben termett.
Jól megtermett cukkini
Valahol olvastam, hogy nem csak krumpliból, cukkiniból is lehet tócsnit csinálni... végülis miért ne? Így készül:
  1. A cukkinit megmosom, meghámozom és nagy lyukú reszelőn lereszelem. 
  2. Cukkini lereszelve
  3. Adok hozzá sót, 1-2 tojást, tejet, lisztet és jól összekeverem. Nem tudok mennyiséget írni, próbálgatni kell, hogy sűrű palacsintatészta állaga legyen.
  4. Hozzávalók
    Tészta
  5. Egy serpenyőben olajat melegítek, és kanállal tésztakupacokat lapogatok bele.
  6. Sül a tócsni
  7. Ha a tócsnik egyik fele megsült (néhány perc), megfordítom őket és megsütöm a másik felét.
  8. Sül a másik fele
  9. Ha mindkét fele megsült, lecsöpögtetem, papírtörlőre szedem és már lehet is enni.
Tócsni

2011. december 13., kedd

Vajon sült banán mézes csokiöntettel

Iszonyú fejfájással értem haza, nem is volt kedvem semmihez, egyből ledőltem a szőnyegre, hátha egy kis relaxálás jót tesz. A szoba felé út közben megpillantottam egy köteg banánt a konyhapulton, úgyhogy a relaxálás annyiból állt, hogy kitaláltam, mit lehetne csinálni belőle. Így született meg a vajon sült banán ötlete.
  1. Először elkészítem a csokoládé öntetet. Ez annyiból áll, hogy 1 dl habtejszínt felforralok, leveszem a tűzről és hozzákeverek 8-10 dkg csokit, amíg sima állagú nem lesz. Fontos, hogy miután a csokit belekeverem már ne forrjon tovább, ugyanis a csokoládé könnyen megég.
  2. Hozzávalók a csokiöntethez (ez itt a reklám helye...)
    Csoki a forró tejszínben
    Csokoládé öntet
  3.  Két nagy banánt meghámozok, majd először keresztben, azután hosszában félbevágom őket.
  4. Banánok negyedelve
  5.  Egy serpenyőt felforrósítok, majd sütőecset segítségével kikenem vajjal. Azért választottam ezt a rácsos grill-serpenyőt, mert gusztusos nyomot hagy majd a sült banánon.
  6. Rácsos grill-serpenyő kivajazva
  7. A forró serpenyőre egyenként ráhelyezem a banánszeleteket.
  8. Banánok a serpenyőben
  9. 1-2 perc után megfordítom a banánokat.
  10. Banán, egyik fele megsülve
  11. Újabb 1-2 perc sülés után óvatosan tányérra szedem a szeleteket.
  12. Sült banán
  13. A láboskában közben kihűlt a csokiöntet, felkeverem, majd egy kanállal a banánra csorgatom.
  14. Banán csokiöntettel
  15. Egy kevés mézet is csorgatok rá.
  16. Méz is kerül rá
  17. Végül tejszínhabbal díszítem.
A kész műremek

2011. december 10., szombat

Sütőtökös tészta

Bár már lassan vége a sütőtök szezonnak, talán még nem késő kipróbálni ezt a kissé bizarrnak tűnő fogást. Vegetáriánus húgom (indián nevén Nagy Paraj) hetek óta nyüstöl, hogy mennyire finom, vétek kihagyni, és most, hogy hazalátogatott, nem úsztuk meg, hogy szombati ebéd gyanánt prezentálja.
Hozzávalók:
  • 1-2 kisebb, hosszúkás, édes sütőtök
  • 2-3 fej hagyma
  • olivaolaj
  • só, bors
  • tészta (penne, de lehet más is)
  • parmezán sajt (opcionális)
 Elkészítés:
  1. Felteszem főni a tésztát.
  2. Penne tészta
  3. A tököt meghámozom és kockákra vágom.
  4. Kockára vágott sütőtök
  5.  Meghámozom a hagymát. Minél több, annál finomabb.
  6. Hagyma
  7. Meglehetősen nagy darabokra vágom.
  8. Hagyma nagy darabokra vágva
  9. Olajat öntök alá, és elkezdem párolni.
  10. Hagyma olivaolajjal
  11. Közben megmosom a sütőtököt.Leöntöm róla a vizet, de nem csöpögtetem szárazra.
  12. Amint a hagyma kicsit megpirult, hozzákeverem a tököt, sózom. Folyadékot nem teszek hozzá, elég az, ami a mosás után a tökön maradt, illetve ami kifő belőle.
  13. Pirult hagyma
    Tök hagymával
  14.  Lefedem az edényt, és lassú tűzön addig párolom, amíg a tök szét nem mállik.
  15. Kész a tök-szósz
  16. Leszűröm a megfőtt tésztát, és a tökös szószhoz keverem.
  17. Sütőtökös tészta
  18.  Tálaláskor borsozom vagy sajtot szórok rá.
Sütőtökös tészta borssal

2011. december 6., kedd

Téli mediterrán tészta

Kiürült az éléskamra, szégyenszemre csak tartós élelmiszerek vannak itthon. Hideg van, ilyenkor a kutyát sem engedik ki az utcára, ezért gondoltam, körbenézek a fiókokban.
Ezeket találtam:

Hozzávalók
  • Fokhagyma
  • Dió
  • Tejszín
  • Bolgár Siren sajt (kb. olyan, mint a feta)
  • Grillezett paprika olajban
  • Szárított paradicsom olajban
  • Fekete, magozott olajbogyó
  • Spagettitészta
  • Oregano
  • Bazsalikom
Az embert egyből átjárja a mediterrán hangulat.

Elkészítés
Megjegyzés: Pontos mennyiségeket nem tudok írni, a recept rögtönzés útján jött létre.

  1. Tésztás ételeknél a legelső lépés mindig az, hogy a tésztát feltesszük főni. Általában az az idő, amíg készre fő pont elég arra, hogy megalkossuk a szószt.
  2. 3-4 gerezd fokhagymát meghámozok és apró darabokra vágom
  3. Fokhagyma (hú, nem túl szép ez a vágódeszka)
  4.  Fél üveg szárított paradicsomot (kb. 7 db) felvágok
  5. Paradicsom
  6. Ugyanezt teszem a grillezett paprikával (fél üvegnyi) és az olajbogyóval (kb. 10 szem)
  7. Grillezett paprika olajban
  8. Az összevágott alapanyagokat belezsuttyantom egy edénybe, és kicsit összefőzöm. Olaj nem kell alá, hiszen a paradicsom és a paprika eleve olajban úszkált.
  9. Fokhagyma, paradicsom, paprika, olajbogyó
  10. Míg a többi hozzávaló süldögél, apróra vágom a diót (2-3 marék), majd azt is beleteszem a lábosba, hadd piruljon.
  11. Dióval
  12. Mikor már érezni a piruló dió illatát, beletördelem a sajtot az egyvelegbe (200 g).
  13. Sajt hozzáadva
  14. Összefőzöm, hogy a nagyobb sajtdarabok szétmorzsálódjanak, majd beleöntök kb. 1 dl tejszínt és tovább főzöm.
  15. Bazsalikommal, oregánóval fűszerezem.
  16. Közben a tészta is elkészült, leszűröm (nem mosom le), és a sajtos-tejszínes masszába forgatom.
  17. Kész. 25 perc telt el a konyhába lépésem óta.
Téli mediterrán tészta