Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paprika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paprika. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 8., szombat

Csirkepörkölt

Múlt hétvégén isteni csirkepörköltet készítettem, szerénység nélkül állíthatom, ez volt eddigi csirkepörkölt-pályafutásom csúcsa. És hogy mi a jó csirkepörkölt titka? A rengeteg hagyma és a házi pirospaprika. Attól lesz jó sűrű a szaftja, és olyan íze, hogy az ember lánya késztetést érez, hogy még a tányért is kinyalja.
Így készül:
  1. A csirkét (ha kell) feldarabolom, az apró szőröket gáz fölött leégetem, megmosom. Én most öt csirkecombot vettem, ez három főre bőven elég. Ami fontos még, hogy nem szabad leszedni főzés előtt a bőrét, még akkor sem, ha senki nem eszi meg. 
  2. Csirkecombok

  3. Legalább 3 (de inkább 4) nagy fej hagymát megpucolok, apróra vágom és olajon megdinsztelem. Tavaly kaptam egy szuper botmixert, amihez aprító kés és tál is tartozik, azóta azzal vágom a hagymát, így a nagy tétel sem akadály.
  4. Dinsztelődik a hagyma

  5. Beleteszem a csirkehúst, és néha átkeverve tovább párolom-pirítom.
  6. A csirke is a helyén van

  7. Lehúzom a tűzről, megszórom pirospaprikával átkeverem és öntök hozzá egy kis vizet. Van, aki esküszik rá, hogy a pörköltbe nem kell víz, mert a hús enged annyi nedvességet, amennyit kell, én azért szoktam alá önteni.
  8. Felöntve

  9. Sózom, borsozom, teszek bele 1-1 szem paprikát és paradicsomot, ha épp nincs, akkor néhány kanál lecsót vagy csak paradicsomlevet. Ha semmi más nincs, legeslegvégső esetben pirosaranyat.
  10. Addig főzöm, míg a hús meg nem puhul és a szaft be nem sűrűsödik (kb. egy óra).
  11. Lehet tálalni.
Csirkepörkölt

2012. október 26., péntek

Gyors padlizsánkrém

Nagyon szeretem a padlizsánkrémet, viszont nincs energiám fél napokat pepecselni vele, ezért kitaláltam ezt a receptet. Ám sajnos ez csak akkor gyors, ha az ember lánya olyan szerencsés mint én, és csücsül a polcon egy-két üveg télire eltett lecsója.
  1. Bekapcsolom a sütőt 170-180 fokra és a padlizsánt ráteszem a rácsra sülni.
  2. Padlizsánja válogatja, mikor készül el, úgyhogy nézegetni kell. Szerencsére könnyű észrevenni, mert a héja mély liláról világos barnára változik.
  3. Így néz ki a sült padlizsán
  4. A padlizsánt ildomos fa eszközökkel feldolgozni (pl. fa késsel pucolni) mert fémmel érintkezve állítólag megfeketedik és keserű lesz. Szóval aki kipróbálja, az ne kövesse a képen látható példámat :) Mindenesetre -talán azért, mert rozsdamentes kést használtam- nem vettem észre, hogy keserű lenne.
    Szóval meghámozom a padlizsánt. Ha rendesen megsült, akkor a héját nagyon egyszerű lehúzni.
  5. Padlizsán hámozás
    Megpucolva
  6. A megpucolt padlizsánt felkockázom, műanyag edénybe teszem.
  7. Kék edényben
  8. Leveszek a polcról egy üveg lecsót és a padlizsánra öntöm. Friss lecsóval még nem próbáltam, de szerintem azzal is hasonlóan finom lesz a végeredmény.
  9. Lecsó
  10. Botmixerrel krémes állagúra turmixolom és kész is. Én fehér kenyérrel szeretem, de van, aki arra esküszik, hogy pirítóssal a legfinomabb.
Turmix
Padlizsánkrém

2011. december 6., kedd

Téli mediterrán tészta

Kiürült az éléskamra, szégyenszemre csak tartós élelmiszerek vannak itthon. Hideg van, ilyenkor a kutyát sem engedik ki az utcára, ezért gondoltam, körbenézek a fiókokban.
Ezeket találtam:

Hozzávalók
  • Fokhagyma
  • Dió
  • Tejszín
  • Bolgár Siren sajt (kb. olyan, mint a feta)
  • Grillezett paprika olajban
  • Szárított paradicsom olajban
  • Fekete, magozott olajbogyó
  • Spagettitészta
  • Oregano
  • Bazsalikom
Az embert egyből átjárja a mediterrán hangulat.

Elkészítés
Megjegyzés: Pontos mennyiségeket nem tudok írni, a recept rögtönzés útján jött létre.

  1. Tésztás ételeknél a legelső lépés mindig az, hogy a tésztát feltesszük főni. Általában az az idő, amíg készre fő pont elég arra, hogy megalkossuk a szószt.
  2. 3-4 gerezd fokhagymát meghámozok és apró darabokra vágom
  3. Fokhagyma (hú, nem túl szép ez a vágódeszka)
  4.  Fél üveg szárított paradicsomot (kb. 7 db) felvágok
  5. Paradicsom
  6. Ugyanezt teszem a grillezett paprikával (fél üvegnyi) és az olajbogyóval (kb. 10 szem)
  7. Grillezett paprika olajban
  8. Az összevágott alapanyagokat belezsuttyantom egy edénybe, és kicsit összefőzöm. Olaj nem kell alá, hiszen a paradicsom és a paprika eleve olajban úszkált.
  9. Fokhagyma, paradicsom, paprika, olajbogyó
  10. Míg a többi hozzávaló süldögél, apróra vágom a diót (2-3 marék), majd azt is beleteszem a lábosba, hadd piruljon.
  11. Dióval
  12. Mikor már érezni a piruló dió illatát, beletördelem a sajtot az egyvelegbe (200 g).
  13. Sajt hozzáadva
  14. Összefőzöm, hogy a nagyobb sajtdarabok szétmorzsálódjanak, majd beleöntök kb. 1 dl tejszínt és tovább főzöm.
  15. Bazsalikommal, oregánóval fűszerezem.
  16. Közben a tészta is elkészült, leszűröm (nem mosom le), és a sajtos-tejszínes masszába forgatom.
  17. Kész. 25 perc telt el a konyhába lépésem óta.
Téli mediterrán tészta