Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mediterrán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mediterrán. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 28., péntek

Aszalt paradicsom

A paradicsom szezonnak csak nem akar vége lenni, ezért új, eddig ismeretlen területet hódítottam meg: az aszalást. Az aszalt paradicsom csak többszöri próbálkozás után sikerült, mert az elején voltam olyan bátor és hittem az Interneten olvasott recepteknek, amik oly meggyőződéssel írják, hogy alacsony hőfokon nyugodtan bent lehet hagyni éjszakára a sütőben, reggelre elkészül. Frászt. Nekem szénné égett még a legalacsonyabb hőmérsékleten is. Mivel a paradicsomok nem egyformák (eltérő a nedvesség tartalmuk, pont egyforma darabra sem tudtam vágni őket), ezért az idő utolsó harmadában már félóránként nézegetni kellett és a kész darabokat folyamatosan kiszedni.
  1. A paradicsomot alaposan megmosom, félbe-negyedbe vágom és szorosan egymás mellé sütőlapra fektetem.
  2. Sózom, borsozom, befújom olajjal. Igen, befújom :) Boltban lehet kapni olaj spray-t, ez azért jó, mert egyenletesen és vékonyan tudjuk szétteríteni az olajat. De nem fontos megvenni méregdrágán a boltit, lehet otthon is csinálni. Kell hozzá egy tiszta spriccelő (100 Ft-os boltban vettem), olaj-víz kb. 80-20 arányú keverékével megtöltöm és kész. Azért kell vizet is tenni hozzá, mert különben túl sűrű és nem megy a spriccelés.
  3. Spriccelő
    Paradicsom sózva, borsozva, olajozva
  4. A sütőt legalacsonyabb fokozatra kapcsolom (nálam ez 80 fok) és betolom. A sütő ajtaját egy fakanállal kitámasztom, hogy a gőz ott ki tudjon illanni.
  5. Kb. 5 óra elteltével így néz ki:
  6. 5 óra eltelt
  7. Ahogy már az elején írtam, innentől kezdve bizony félóránként nézegetni kell és a késznek ítélt szemeket kiszedegetni. Az utolsó darabot a sütőbe tolástól kb. 8,5 óra múlva szedtem ki.
Aszalt paradicsom
Száraz, hűvös helyen tartandó (én a biztonság kedvéért szalvétával bélelt zacskóban betettem a hűtőbe).

2011. december 6., kedd

Téli mediterrán tészta

Kiürült az éléskamra, szégyenszemre csak tartós élelmiszerek vannak itthon. Hideg van, ilyenkor a kutyát sem engedik ki az utcára, ezért gondoltam, körbenézek a fiókokban.
Ezeket találtam:

Hozzávalók
  • Fokhagyma
  • Dió
  • Tejszín
  • Bolgár Siren sajt (kb. olyan, mint a feta)
  • Grillezett paprika olajban
  • Szárított paradicsom olajban
  • Fekete, magozott olajbogyó
  • Spagettitészta
  • Oregano
  • Bazsalikom
Az embert egyből átjárja a mediterrán hangulat.

Elkészítés
Megjegyzés: Pontos mennyiségeket nem tudok írni, a recept rögtönzés útján jött létre.

  1. Tésztás ételeknél a legelső lépés mindig az, hogy a tésztát feltesszük főni. Általában az az idő, amíg készre fő pont elég arra, hogy megalkossuk a szószt.
  2. 3-4 gerezd fokhagymát meghámozok és apró darabokra vágom
  3. Fokhagyma (hú, nem túl szép ez a vágódeszka)
  4.  Fél üveg szárított paradicsomot (kb. 7 db) felvágok
  5. Paradicsom
  6. Ugyanezt teszem a grillezett paprikával (fél üvegnyi) és az olajbogyóval (kb. 10 szem)
  7. Grillezett paprika olajban
  8. Az összevágott alapanyagokat belezsuttyantom egy edénybe, és kicsit összefőzöm. Olaj nem kell alá, hiszen a paradicsom és a paprika eleve olajban úszkált.
  9. Fokhagyma, paradicsom, paprika, olajbogyó
  10. Míg a többi hozzávaló süldögél, apróra vágom a diót (2-3 marék), majd azt is beleteszem a lábosba, hadd piruljon.
  11. Dióval
  12. Mikor már érezni a piruló dió illatát, beletördelem a sajtot az egyvelegbe (200 g).
  13. Sajt hozzáadva
  14. Összefőzöm, hogy a nagyobb sajtdarabok szétmorzsálódjanak, majd beleöntök kb. 1 dl tejszínt és tovább főzöm.
  15. Bazsalikommal, oregánóval fűszerezem.
  16. Közben a tészta is elkészült, leszűröm (nem mosom le), és a sajtos-tejszínes masszába forgatom.
  17. Kész. 25 perc telt el a konyhába lépésem óta.
Téli mediterrán tészta