Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édesség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édesség. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 16., szerda

Répatorta

A régi szép időkben sokat jártunk a Ráday utcába a Vörös Oroszlán teaházba. Az emeleten volt egy terem, ahol a földön, párnákon lehetett ücsörögni, egyszerűen imádtuk. A tea mellé minden alkalommal répatortát is ettünk, és most, hogy szülinapi torta ötleteket kerestem, eszembe jutottak a régi szép napok. A Birtokról hoztam fel két kilónyi répát, ami még tavaly termett, és csodák csodája, idáig kitartott a pincében, a tyúkocskák csak úgy ontják a tojást, tavalyról van még dió is, úgyhogy az alapanyag nagy része meg is volt.
Sok receptet megnéztem az interneten, végül ezt használtam kiinduló alapnak, amit aztán kicsit átdolgoztam.
Hozzávalók: 

  • 2 tojás
  • 140 ml olívaolaj
  • 150 g cukor (én barna cukrot és nyírfacukrot használtam fele-fele arányban)
  • 300 g reszelt sárgarépa
  • 100 g mazsola
  • 75 g apróra vágott dió
  • 180 g liszt (én ebből kb. 50 g rozslisztet használtam, a többi fehér liszt. Legközelebb a liszt egy részét darált dióval fogom helyettesíteni)
  • fél teáskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál fahéj
  • csipet só (én elhagytam)
  • 1/2 teáskanál szerecsendió (mivel nem volt otthon, ezt is elhagytam)
Krém:
  • 250 g mascarpone
  • 50 g puha vaj
  • 1 tk vaníliás cukor
  • 30 g porcukor (én nyírfacukrot tettem bele, szerintem még a 30 g kicsit sok, legközelebb kevesebbet teszek bele)
  • 1/2 narancs leve
  • reszelt citromhéj
  • 2 teáskanál citromlé
Elkészítés:
  1. Verjük fel a tojást, adjuk hozzá az olajat, cukrot és a reszelt répát, mazsolát és a darabokra tört diót. A répát ne reszeljük túl finomra, mert úgy könnyebben levet ereszt. Én nagy lyukú sajtreszelőn reszeltem. A diót késsel aprítottam fel.
  2. Adjuk hozzá a lisztet, sót, szódabikarbónát, fahéjat és szerecsendiót. Keverjük jól össze.
  3. Öntsük a keveréket a tepsibe és 180 fokra felmelegített sütőben süssük tűpróbáig, majd hagyjuk hűlni. Kb. 1 óra sütésre van szüksége.
  4. Krém: keverjünk össze mindent egy keverőtálban és kenjük meg vele a tortaszelet tetejét. Kizárólag akkor kenjük rá, ha a tészta már teljesen kihűlt, különben az egész lefolyik róla (volt szerencsém megtapasztalni).
Répatorta

2014. február 27., csütörtök

Angol csokis-zabpelyhes keksz

Ez a recept a Stahl Magazin 2013-as Csupa csoki különszámából származik. Szeretném azt hinni, hogy mivel zabpehellyel készül, ezért egészséges(ebb), de persze nem :) Tele van szénhidráttal, de ha a cukrot kicserélem barna vagy nyírfacukorra, akkor a lelkiismeretem végleg megnyugszik.
Hozzávalók:

  • 15 dkg liszt
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 1/2 teáskanál sütőpor
  • 1/4 teáskanál só
  • 15 dkg vaj
  • 20 dkg cukor (szerintem ez nagyon sok, 10-15 dkg bőven elég bele)
  • 1 vaníliarúd
  • 1 tojás
  • 15 dkg zabpehely
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 5 dkg fehércsokoládé
  • 4 dkg mazsola (én még szoktam más aszalt gyümölcsöket is beletenni)
Az elkészítés sorrendjét az eredeti recepthez képest kicsit megvariáltam, hogy ne kelljen olyan sok edényt használnom, és kicsit tovább is sütöm. 
Elkészítés:
  1. A vajat, a cukrot és a vaníliarúd kikapart magjait egy tálban összedolgozzuk. Hozzáadjuk a tojást és azzal is összekeverjük.
  2. Hozzáadjuk a lisztet, fahéjat, szódabikarbónát, sütőport, sót és tovább keverjük.
  3. Végül fakanállal belekeverjük a zabpelyhet, az apróra vágott csokoládét és a mazsolát.
  4. Kb. 30 percet hűtőben pihentetjük (én nem szoktam, kb. addig hagyom csak pihenni, míg begyújtom a sütőt és elpakolom a mosogatógépbe az edényeket).
  5. Előmelegítjük a sütőt 175 fokra. Nekem nincs ilyen fokozat, úgyhogy 180 fokon szoktam sütni.
  6. A tésztából vizes kézzel kb. 3 cm átmérőjű golyókat formázunk, egymástól 7-7 cm távolságra a sütőpapíros (vagy szilikonlapos) tepsibe rakosgatjuk. Ebből az adagból két tepsinyi lesz.
  7. Kb. 15-18 perc alatt megsütjük, egyik tepsivel a másik után.
  8. A kekszeket sütés után legalább 5 percig a tepsiken hagyjuk pihenni.
Zabpelyhes keksz

2014. február 2., vasárnap

Csokis gyümölcskenyér

Nincs hétvége süti nélkül. Főleg télen, mikor ebéd után jólesik egy csésze forró teával elmajszolni néhány száz kalóriát. Megkérdeztem az Embert, hogy milyen sütit enne, és persze a válasz az volt, hogy "Mindegy". Nem hagytam annyiban, és a végén arra jutottunk, hogy csoki és dió legyen benne. Először egy kis dióval megbolondított csokis muffinra gondoltam, de aztán felfedeztem egy csomag aszalt szilvát a fiókban, és inkább a gyömölcskenyér irányába változtattam a recepten. Van egy másik gyümölcskenyér receptem is, de azt hiszem, ezt a csokist is gyakran fogom készíteni.
Hozzávalók:
  • 1 tojás
  • 4 dkg cukor
  • 1,5 dl tej
  • 22 dkg liszt
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 15 dkg étcsoki
  • 4 dkg vaj
  • 15 dkg dió
  • 20 dkg aszalt szilva (bármi más aszalt gyümölcs megteszi)
  • 5 dkg mazsola
Elkészítés
  1. A tojást a cukorral habosra verjük. 
  2. Hozzákeverjük a tejet.
  3. Beledolgozzuk a sütőporral és szódabikarbónával elkevert lisztet.
  4. A diót és aszalt gyümölcsöket késsel apróra vágjuk és a tésztához adjuk. 
  5. Aszalt gyümölcsök
    Dió a tésztában

  6. A csokit a vajjal mikróban megolvasztjuk. Ez sokkal egyszerűbb módszer, mint vízgőz felett olvasztgatni. Először kb. 20 másodpercre tesszük be, aztán kivesszük, megkeverjük. Utána visszatesszük 10-15 másodpercre, megint kivesszük, megkeverjük. ismét vissza 10 másodpercre, keverés, vissza. Innentől már csak maximum 10 másodpercekre tesszük vissza, utána keverjük addig, míg fel nem olvad.
  7. A csokis vajat a tésztához keverjük.
  8. A gyümölcskenyér formát kivajazzuk, a masszát beleöntjük és 180 fokos sütőben 45-50 perc alatt megsütjük. 
  9. Melegen szinte lehetetlen szeletelni, mert esik szét, meg kell várni, míg kicsit kihűl.
Csokis gyümölcskenyér

2013. május 24., péntek

Flódni

A flódni nem egy tipikus nyári édesség, valójában nem is nyáron készült, de csak most volt időm feltölteni a képeket és leírni a receptet. És valójában nem is én készítettem, hanem Nagy Paraj, én csak dokumentálom.  Ami jó benne, hogy nincs tojás a tésztájában, így vega-anti-tojás Nagy Paraj is boldogan fogyaszthatja.

Hozzávalók
Tészta (5 laphoz)
  • 38 dkg liszt
  • 25 dkg vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 1,25 dl fehérbor
  • só
Diótöltelék:
  • 15 dkg darált dió
  • 15 dkg cukor
  • 1 dl fehérbor
  • 3 dkg mazsola
  • 1 citrom reszelt héja
Máktöltelék:
  • 15 dkg darált mák
  • 12 dkg cukor
  • 3 dkg méz
  • 1 dl fehérbor
  • 3 dkg mazsola
  • 1 citrom reszelt héja
Almatöltelék:
  • 60 dkg reszelt alma
  • 10 dkg cukor
  • 8 dkg búzadara, zsemlemorzsa vagy darált dió
  • őrölt fahéj
  • 1 citrom reszelt héja
Szilvalekvár

Elkészítés
  1. A tészta hozzávalóit jól összegyúrjuk, majd néhány órára hűtőbe tesszük pihenni.
  2. Tészta
  3. Közben elkészítjük a töltelékeket. Összekeverjük a diót, cukrot és erre ráöntjük a felforralt bort. Belereszeljük a citrom héját és elkeverjük a mazsolával.
  4. Diótöltelék
  5. A máktöltelék ugyanígy készül, mákot, cukrot, mézet összekeverjük a felforralt borral, belereszeljük a citromhéjat és elkeverjük mazsolával.
  6. Máktöltelék
  7. Az almát lereszeljük, kinyomkodjuk. Elkeverjük a cukorral, darával, citromhéjjal és mazsolával.
  8. Almatöltelék


  9. A tésztát öt egyenlő részre osztjuk.
  10. Tésztagombóckák


  11. Kinyújtjuk az első gombócot, és belenyomorgatjuk egy jól kivajazott, vagy sütőpapírral kibélelt tepsibe.
  12. Ilyen vékonyra kell nyújtani
    Tepsiben


  13. Elegyengetjük rajta a diótölteléket.
  14. Első réteg


  15. Kinyújtjuk a második tésztalapot és ráügyeskedjük a diótöltelék tetejére. Nem akarok elkeseríteni senkit, de ez legalább négykezes munka. Egyik módszer, hogy megfogjuk a tészta négy sarkát, gyorsan felemeljük és a helyére zsuppantjuk. Ez a legveszélyesebb, mert a tészta könnyen elszakadhat. A másik módszer szerint gyengéden feltekerjük a sodrófára, majd a tepsiben lehengergetjük. A harmadik módszer szerint pedig eleve sütőpapíron nyújtjuk, a sütőpapírt emeljük fel és a tésztát ráfordítjuk a tepsire. Ezután még lehet igazgatni és lapogatni.
  16. Tésztahengergetés (2. módszer)


  17. Eloszlatjuk rajta az almatölteléket.
  18. Almatöltelék


  19. Kinyújtjuk a harmadik tésztagombócot, rátesszük az almás rétegre.
  20. Harmadik tésztalap


  21. A szilvalekvárt simára keverjük (az én közreműködésem ennyi volt a dokumentáláson kívül), majd rákenjük a tésztára.

  22. Keverem a lekvárt
    Ez a réteg is kész


  23. A negyedik lapot is kinyújtjuk, rátesszük a lekváros rétegre. Erre pedig rákenjük a mákos tölteléket.
  24. Utolsó töltelék


  25. És végül kinyújtjuk az utolsó tésztát is és ráterítjük a mák tetejére.
  26. A tetejét megkenjük tejjel (aki nem olyan, mint Nagy Paraj, az kenje tojással), villával beszurkáljuk.
  27. Mehet a sütőbe
  28. 180 fokos sütőben 1,5 órán át sütjük.
  29. Megsült
  30. Ha kicsit pihen, akkor könnyen szeletelhető, nem esik így szét, mint nekünk. De ki tudja azt kivárni?
Flódni

2012. június 21., csütörtök

Fahéjas fonott kalács

Az Interneten jártamban keltemben bukkantam erre a receptre. Igazából nem is maga a recept tetszett meg (nincs is benne semmi extra, sima kelt tészta), hanem a különleges elkészítési mód. És ami még jó benne, hogy nem kell méricskélni a hozzávalókat, elég egy csésze.
Hozzávalók:
  • 2 csésze liszt
  • 1/2 evőkanál só
  • 1/2 csésze langyos tej
  • 17 dkg (1 csomag) élesztő
  • 1/8 csésze olvasztott vaj
  • 1 tojássárgája
  • 1 evőkanál cukor
A töltelékhez:
  • 1/4 csésze olvasztott vaj
  • 4-5 evőkanál cukor
  • 3 evőkanál fahéj
Elkészítés:
  1. Egy bögrében meglangyosítom a tejet, hozzákeverem a cukrot majd beletördelem az élesztőt. Várok 5-10 percet, amíg felfut.
  2. Élesztő a cukros tejben
  3. Ha felfutott az élesztő, beleöntöm egy keverőtálba. Hozzáadom a tojást, vajat, lisztet, sót és összegyúrom.
  4. Gyurma
    Összegyúrva
  5. Egy órára félreteszem kelni (konyharuhával letakarva). Ezalatt a tészta kb. kétszeresére fog dagadni.
  6. Kelt tészta
  7. Ha megkelt a tészta, lisztezett deszkán kb. 1 cm vastagságúra kinyújtom.
  8. Kinyújtva
  9. Egy bögrében összekeverem a töltelékhez való cukrot és fahéjat (szerintem kakaóval is finom lehet), egy másikban pedig megolvasztom a vajat. Az eredeti recept "lágy" vajat ír, ami akkor lesz olyan állagú, ha a vajat a hűtőből kivesszük néhány órára. Én az egyszerűség kedvéért simán megolvasztom a mikróban.
  10. Ebből lesz a töltelék
  11. A vajjal jó vastagon megkenem a tésztát, majd a fahéjas cukorral megszórom. Egy kis vajat hagyok a bögre alján, ezzel fogom meglocsolni a koszorút.
  12. Vajjal bekenve
    Fahéjjal megszórva
  13. Csigába feltekercselem.
  14. Csiga
  15. Ha fahéjas csigát akarnék, akkor a tekercset szépen szeletekre vágnám, sütőlapra fektetném őket és megsütném. De nem! Ehelyett hosszában kettévágom a tekercset. Kicsit szétesett, úgyhogy legközelebb jobban át kell itatni majd vajjal a fahéjat, hogy tapadjon. Az eredeti bejegyzésben amúgy nagyon jól látszanak az egyes fázisok, úgy is érthető, ha valaki nem tud angolul.
  16. Szétvágva
  17. A jobb kezemmel megfogom a tészta jobboldali végét, bal kezemmel a bal oldali végét és elkezdem fonni. Jobb oldal balra tesz, bal oldal jobbra, jobb oldal balra, megint bal jobbra, és így tovább, amíg el nem fogy. A végét kicsit összenyomorgatom, hogy ne essen szét. Lehetne kicsit vékonyabb a tészta, akkor szebb lenne a fonat, de majd legközelebb...
  18. Összefonva
  19. A fonatból kört alakítok és a két végét egybetapasztom. Kész a koszorú.
  20. Koszorú
  21. A maradék vajjal meglocsolom.
  22. Sütőlapra teszem, 30 percig 200 fokon sütöm, majd még kb. 10 percig 180 fokon.
  23. Sütés előtt
    Megsült
  24. Kész! Szeletelem, tálalom. Vagy nem szeletelem, csak tálalom és mindenki tör belőle.
Így néz ki a belseje
Felvágva

2012. május 22., kedd

Rizskók minimál

Rizskók, rizskoch, rizsfelfújt. Ha valami édes ebédre vagy vacsorára vágyom, mindig ezt csinálom. Van egy igen leegyszerűsített és pénztárca kímélő receptem, ami kb. 10 perc munkát igényel + 20 perc sütés és már lehet is enni.
  1. A rizst megmosom, lecsöpögtetem. Ki tudja, zacskózás előtt hol és miken ment keresztül...
  2. Rizs
  3. Tej és víz 1:1 arányú keverékében felteszem főni. A lényeg, hogy a vizes tej mindig ellepje a rizst, úgyhogy ezt főlés közben folyamatosan pótolgatom. És természetesen kevergetem, nehogy leégjen.
  4. Fő a rizs
  5. Nem kell, hogy a rizs teljesen puhára főjön, a közepe akár kemény is marad, úgyis fogom még sütni. Persze, ha az ember torkoskodni akar egy kicsit a sütés előtt (hiszen eddig a fázisig tulajdonképpen ez tejberizs), akkor célszerű teljesen megfőzni.
  6. Hagyom kicsit hűlni a tejberizst, majd belekeverek 2 tojást, cukrot, mazsolát (lehet még vajat, citromhéjat). Hivatalosan egyébként a tojásfehérjét külön fel kell verni, és úgy hozzákeverni, a többi cuccot pedig szintén habosra verve kell beletenni. Ezért is "minimál" az én receptem, mert egyrészt csak a minimálisan szükséges dolgokat teszem bele, másrészt nem sokat szórakozom a habveréssel (kivéve sátoros ünnepeken, akkor azért én is megadom a módját).
    Két fontos dolog, amin a rizskók sikere múlhat:
    a, A cukrot nem szabad főzés közben a masszához adni, különben igen könnyen leég
    b, Tényleg fontos, hogy hűljön a tejberizs, különben főtt tojás darabkák lesznek benne miután a tojást hozzá keverem
  7. Kész a mix
  8. Az egyveleget szilikonos sütőformába töltöm és 200 fokos sütőbe tolom kb. 20 percre.
  9. Massza a sütőformában
  10. Nem kell sokáig sütni, a lényeg, hogy a teteje szépen megpiruljon. Ha kész, kiveszem a sütőből.
  11. Megsült a rizskók
    Finommm
  12. Porcukorral, baracklekvárral, málnaszörppel, csokipudinggal tálalom. Attól függ, mi van éppen otthon.
Lekvárral

2012. február 7., kedd

Sacher torta

Hét végén nem tudtunk elutazni a nagy hó miatt, úgyhogy otthon csücsültünk, rajzfilmeket néztünk és sokat ettünk. Megkérdeztem a fiúkat, mit süssek. Az egyik válasz az volt, hogy valami csokisat, a másik pedig a Sacher torta. Így szerencsére mindkettőnek a kedvére tudtam tenni. És természetesen magamnak is, mert bár csokit nem nagyon eszem, a Sacher tortát én is nagyon szeretem. Annyira passzol egymáshoz a csoki és a baracklekvár íze! Kevés ennél tökéletesebb párosítást tudok elképzelni.
Megnéztem az Interneten több receptet, míg végül ennél kötöttem ki. Az elkészítés módja nem sokban különbözik a többiektől, viszont meglepő módon ebbe csak 2 tojás kell (minden más receptben legalább 5-6-ot olvastam). Az eredeti leíráshoz képest én annyit változtattam, hogy a csokit nem lereszeltem, hanem a vajjal és kakaóval együtt megolvasztottam, úgy öntöttem a tojássárgás cukorhoz. Legközelebb viszont tenni fogok a masszába apró csokidarabokat, szerintem úgy még finomabb lesz. Ja, és másnap, mikor a tészta már jól beszívta a baracklekvárt, sokkal de sokkal finomabb, mint frissen.

A receptet és az elkészítés módját nem írom le, elolvasható az alábbi linken. Ehelyett felteszek pár képet nyálcsorgatónak.

Cukros tojássárgája
Olvasztott vaj, kakaó és csoki keveréke
A kettő elegye
Simára keverve
Keményre vert tojásfehérje
Óvatosan a csokis elegybe keverem
Itt már a liszt is benne van
Sütés előtt
Sütés után
Szép, ugye?
Gőzölgő tészta és baracklekvár
Jóóóó vastagon megkentem
A tetejét is
Ebből lesz a csokimáz
Csokimázzal körbekenve - már csak dermednie kell
Hát nem guszta?
Beléd harapok!