Keresés ebben a blogban

2012. január 19., csütörtök

Lekváros-kakaós piskóta

Eredetileg valami jó kis csokis sütit szerettem volna sütni, pl. brownie-t, de aztán kiderült, hogy nincs itthon se margarin, se vaj (olajjal meg nem akartam helyettesíteni). Már majdnem lemondtam a sütésről, mikor eszembe jutott, hogy a vizes piskótához nem kell zsiradék. Akkor legyen vizes piskóta! De akkor már kakaós. És ha kakaós, akkor turbózzuk fel baracklekvárral.
A vizes piskóta alapreceptje roppant egyszerű. Ahány tojás, annyi kanál víz, kétszeres kanálszámú liszt és ugyanannyi cukor. Egy normál (kis) adaghoz 4 tojás kell.
  1. 4 tojás fehérjét és sárgáját külön tálban szétválasztom.
  2. A tojások sárgáját összekeverem 8 evőkanál cukorral és 4 evőkanál vízzel. Addig keverem-kavarom, míg kifehéredik (na jó, kihalványsárgázódik).
  3. Dolgozik a robotgép
    Habosra verve
  4. Hozzáadok 7 evőkanál lisztet, 1 evőkanál cukrozatlan kakaóport és egy fél csomag sütőport. Ha sima piskótát csinálok, akkor 8 evőkanál lisztet használok és nem kell a kakaópor.
  5. Kakaós massza
  6. Egy másik tálban a tojásfehérjét keményre verem. Jamie Oliver egy műsorban úgy ellenőrizte, hogy elég kemény -e, hogy a tálat a feje fölé emelte és megfordította. Nem esett ki belőle, úgyhogy megfelelő volt az állaga. No én ezt nem vállalom.
  7. Felvert tojásfehérje
  8. A fehérjét óvatosan a kakaós masszához adom. Tényleg óvatosan keverem bele, hogy ne essen össze.
  9. Fehérje a masszában
    Elkeverve
  10. A masszát sütőformába öntöm. Mivel szilikonost használok, nem kell kivajazgatni. Ez a mennyiség pont elegendő egy kerek tortaforma megtöltéséhez.
  11. Massza a formában
  12. 160 fokos sütőbe teszem. 
  13. Sütőben
  14. Kb. fél órán át sütöm. A sütés hossza sok tényezőtől függ, legjobb, ha az ember időnként a tésztába szúr egy fogpiszkálót, és ha kihúzva nem ragad rá semmi, akkor megsült.
  15. Kiveszem a sütőből. Ilyenkor illik egy kicsit várni, hogy hűljön, mert akkor szebben kijön a formából, én nem vagyok ilyen türelmes és még forrón kiszedem.
  16. Süti
  17. Egy éles késsel kettévágom a lapot. Sokan ehhez damilt vagy cérnát használnak, bevallom őszintén, ezt a módszert még nem próbáltam. Nekem a kés bevált.
  18. Gőzölög a belseje
  19. A lapokat belülről megkenem finom házi baracklekvárral, majd egymásra fordítom.
  20. Baracklekvár

2012. január 16., hétfő

Sajtos rúd

Számomra az igazi sajtos rúd az, aminek a tésztájában is sajt van. Attól függően, milyen sajtot teszek bele, mindig más az íze, ezért "nem lehet megunniiiiiii, ez az, amit nem lehet megunniiiiii", ahogy a régi reklám is mondja - na persze nem az én sajtos rudamra.
  1. 25 dkg lisztet, 20 dkg vajat, 10 dkg reszelt sajtot, 1 dl tejszínt és egy csipet sót összegyúrok.
  2. Hozzávalók
  3. Először nehezen adja meg magát, de ahogy a vaj olvad a kezem melegétől, egyre jobban összeáll a tészta.
  4. Gyurma
    Összeállt a tészta
  5. Célszerű ilyenkor 1-2 órára hűtőbe tenni pihenni (akár egész éjszakára is), de van, hogy erre nincs idő. Egyébként ez az a típusú tészta, amit le is lehet fagyasztani és alkalomadtán elővenni, ha hirtelen kell sütni valamit.
  6. A tésztát lisztezett gyúródeszkára teszem és kb. 1 cm-esre kinyújtom.
  7. Tésztanyújtás
  8. Éles késsel csíkokat vágok belőle.
  9. Rudak
  10. A rudakat tepsibe teszem úgy, hogy ne érjenek össze.
  11. Rudak
  12. Egy egész tojást összekeverek és megkenem vele a rudak tetejét. Ez egyrészt színt ad neki sütéskor, másrészt odatapasztja a sajtot. Tojás helyett tejjel is meg lehet kenni.
  13. Tojás
    Ecsetelés
  14. Megszórom sajttal.
  15. Sajttal megszórva
  16. 180 fokos sütőben addig sütöm, amíg szépen meg nem pirul. Ez kb. 20-25 perc, aki ropogósabban szereti, süsse tovább.
  17.  Kész. Lehet enni.
Sajtos rudak
Sajtos rudak

2012. január 11., szerda

Csokoládé dísz - vagy dísz csokoládé

Sokáig gondolkodtam, hogy ez a dísz a főzős, vagy a kreatív blogomba kerüljön, aztán végül a főzős mellett döntöttem, elvégre csokiból alkotok... viszont a kreatívságok közt is megállná a helyét, hiszen itt elsősorban a látványon van a hangsúly, nem az evésen.
  1. Mielőtt a csokoládé olvasztásának és temperálásának nekikezdenék (ld. Marcipános-mandulás bonbon), előkészítem a terepet. Előveszem a gránitlapot és letörlöm (szigorúan száraz ruhával, a víz árt a csokinak!).
  2. Sütőpapírból nyomózsákot hajtogatok. Ehhez először háromszög alakot vágok, majd tölcsérré formázom.
  3. Sütőpapír háromszög



    Tölcsér hajtogatása 1.
    Tölcsér hajtogatása 2.
    Kész nyomózsák
  4. Átlátszó fóliából levágok egy csíkot. Ilyen fóliát pl. kreatív boltokban lehet kapni, üvegmatrica festéshez használják a kreatívok. Ha más nincs kéznél, megteszi egy széttrancsírozott műanyag dosszié is.
  5. Fóliacsík
  6. A csokit femelegítem majd temperálom (ld. Marcipános-mandulás bonbon)
  7. Beletöltöm az előbb elkészített nyomózsákba.
  8. Csoki a nyomózsákban
  9. A zsák tetejét lezárom.
  10. Nyomózsák lezárva
  11. A nyomózsák segítségével először egy négyzetet rajzolok a fóliára, majd azt vonalakkal kitöltöm.
  12. Csokirajz
    A kész minta
  13. Néhány percet várok, hogy a csoki ne legyen annyira folyós.
  14. Óvatosan felemelem a fóliát és vigyázva, nehogy szétmaszatoljam a csokoládét, hengert formálok belőle. A végét celluxszal leragasztom.
  15. Csoki a levegőben
    Csokihenger
    Csokihenger
    Rögzítés
    Csokihenger
  16. Kis időre beteszem a hűtőbe.
  17. Ha megszilárdult, óvatosan leszedem róla a fóliát és kész is. Késsel lehet darabolni, formázgatni ha szükséges.
Csokidísz
Nekem sajnos most valamiért nem lett szép fényes és egyenletes a csokoládé felülete, talán a temperálásnál szúrtam el, talán a csoki nem volt jó minőségű.

2012. január 7., szombat

Gyömbéres bonbon

Nem csak lángszóró pisztolyt kaptam ám karácsonyra, hanem többek közt egy gránitlapot és egy új szilikon bonbon formát is. A gránitlap a csokoládé könnyebb temperálásához szükséges, erről bővebben a Marcipános-mandulás bonbon bejegyzésben írok. Elmentem hát a Praktikerbe, és beszereztem még néhány kőműves szerszámot (nem hülyéskedek, tényleg), többek közt spaklit, amivel a csokit könnyen lehet mozgatni a lapon. Amit szerettem volna, olyan pont nem volt raktáron, pedig szerintem azt kényelmesebb fogni.
Gránitlap és spakli
Szíves szilikonforma
Szíves forma belseje
Most aztán már tényleg minden van itthon a professzionális bonbon készítéshez, nincs kifogás, csinálni kell. Ráadásul közeledik anyukám születésnapja, aki a múltkor megpendítette, hogy régebben evett gyömbéres csokit és az milyen finom volt. A receptet fejben már kitaláltam: étcsoki hüvely, a töltelék tejszínes-fehércsoki, szárított gyömbérpor és esetleg egy kis citromhéj.
  1. A csokoládét felolvasztom. Ennek két módja van, egyik a leírása a Marcipános-mandulás bonbonnál, másik pedig a Mártott bonbonoknál olvasható. A csokoládé temperálás szabályairól is ezekben a bejegyzésekben írok bővebben.
    Most a gépet használom, mert miközben melegszik a csoki, tudok pakolgatni.
  2. Csoki a gépben
    Olvadt csokoládé
  3. Az olvasztott csokit a gránitlapra öntöm. Ha nincs otthon gránitlap, sebaj. A már sokat emlegetett Marcipános-mandulás bonbon bejegyzésben leírom, én hogyan csináltam a gránitlapos korszak előtt.
    A gránit azért jó, mert eleve hideg, és tartja is a hőmérsékletét, ergo könnyen kihűthető a csoki rajta.
  4. Felirat hozzáadása
  5. Egy célszerszámmal szétterítem a csokit a lapon, majd a spakli segítségével ismét középre kotrom. Ezt a műveletet addig ismételgetem, amíg a csoki le nem hűlt 28 fokosra (ha a számhoz érintem, hidegnek érzem). Nekem 3 ilyen kör elég szokott lenni (legalábbis most télen, mikor eleve nincs olyan meleg).
  6. Szétterített csoki
    Középre mozgatás 1.
    Középre mozgatás 2.
    Középre mozgatás 3.
  7. A még mindig folyékony csokit visszakotrom a melegítő edénybe.
  8. Melegítőedény
  9. A melegítő gépet 1-es fokozatra (40 fok, melegen tartás) kapcsolom, így pihen a csoki amíg ismét szükség nem lesz rá.
  10. A bonbonformát megtöltöm csokival.
  11. Csoki a formában
  12. Ha jól emlékszem, írtam már, hogy nem nagyon szeretek szilikon bonbonformával dolgozni, de most le akartam tesztelni ezt az újat, azért ebben csinálom a bonbonokat. A következőkben kiderül, hogy miért. Mármint miért nem szeretem.
    A forma egyik végét megfogom, és néhányszor a laphoz ütögetem, hogy a légbuborékok feljöjjenek a csokiból. Polikarbonát formánál ez egyszerű, viszont a szilikon össze-vissza hajlong.
  13. Egy ecsettel körbekenem a mélyedéseket, hogy mindenhova egyformán jusson a csokoládéból.
  14. Ecsetelés
  15. Felemelem a formát és kirázom belőle a felesleges csokit. Itt sem előnyös, hogy a szilikon nyeklik-nyaklik.
  16. Távozik a felesleges csoki.
  17. A spaklival a forma tetejéről a csokit lehúzom.
  18. Felesleges csoki lehúzása
  19. 15 percre hűtőbe teszem.
  20. Mehet hűlni
  21. Amíg a csokihüvely lehűl, elkészítem a bonbon tölteléket. Ehhez 200 g főzőtejszínt felteszek melegedni.
  22. Tejszín
  23. Hozzáadok 1 dkg őrölt gyömbért.
  24. Őrölt gyömbér
    Gyömbér a tejszínben
  25. Belereszelem egy nagy citrom héját. A citromot előtte természetesen jól megmostam.
  26. Citrom
    Reszelő
    Ízesített tejszín
  27. Miközben a tejszín melegszik, folyamatosan simára keverem.
  28. Megvárom, míg felforr a tejszín, utána rögtön lekapcsolom a gázt.
  29. Aki nem szeretné, hogy a citromhéj darabkák bent maradjanak a töltelékben, az apró lyukú szűrőn átszűrheti. Én nem teszem.
  30. 20 dkg tejcsokit teszek a gyömbéres tejszínbe és addig keverem, míg elolvad.
  31. Fehércsoki pasztillák
    Gyömbéres töltelék
  32. Előveszem a csokiformát a hűtőből.
  33. Megdernedt a csokihüvely
  34. Egy fecskendőt (habzsákot) megtöltök a töltelékkel, és egyesével a csokihüvelyekbe nyomkodom. Arra vigyázok, hogy ne legyen csordultig tele, hiszen a bonbon talpának még rá kell férnie. Nem ennyire sima és folyékony töltelékeknél ezt a töltést kiskanállal végzem.
    Megjegyzés: A most leírt töltelék mennyiség kb. 3 ilyen forma megtöltésére elegendő.
  35. Fecskendő
    Bonbon töltés
    Bonbon töltés
    Megtöltve
  36. Kicsit visszateszem a hűtőbe, hogy a töltelék dermedjen.
  37. 10-15 perc után kiveszem, és az eddig melegen tartott csokoládét a tetejére öntöm.
  38. Bonbon lezárása
  39. A csokoládét egy spatula segítségével egyenletesen eloszlatom a forma tetején. Fontos, hogy mindenütt jól fedjen.
  40. Készül a bonbon talpa
  41. Végül egy óvatos mozdulattal, spaklival lehúzom a felesleget.
  42. Felesleg eltávolítása
  43. A forma megint mehet a hűtőbe.
  44. Ha megdermedt a csokiréteg, kiveszem.
  45. Megdermedt a csoki
  46. A bonbonokat óvatosan kinyomom a formából. Ez a lépés polikarbonátnál annyi, hogy a formát a laphoz ütöm és már pottyan is ki belőle a bonbon. Szilikonnál viszont nyakig csokis az ember, ráadásul nálam gyakran előfordul, hogy véletlenül összenyomorgatom a bonbont, míg nyomom kifelé. Persze lehet valamit én nem csinálok jól.
  47. Bonbon kiszedése a formából
  48. Készen is vagyok. Mint látható, a légtelenítés sajnos nem sikerült tökéletesre, ott maradtak a buborékok a csokiban.
Kész bonbonok
Bonbon
Töltelék
Ui.: nem kell aggódni, egy grammnyi csokoládé sem veszik kárba, a gránitlappal spaklival könnyedén lekaparható, utána zsutty, vissza a melegítő edénybe, legközelebb újra használható (megint temperálni kell).