Keresés ebben a blogban

2014. február 8., szombat

Csirkepörkölt

Múlt hétvégén isteni csirkepörköltet készítettem, szerénység nélkül állíthatom, ez volt eddigi csirkepörkölt-pályafutásom csúcsa. És hogy mi a jó csirkepörkölt titka? A rengeteg hagyma és a házi pirospaprika. Attól lesz jó sűrű a szaftja, és olyan íze, hogy az ember lánya késztetést érez, hogy még a tányért is kinyalja.
Így készül:
  1. A csirkét (ha kell) feldarabolom, az apró szőröket gáz fölött leégetem, megmosom. Én most öt csirkecombot vettem, ez három főre bőven elég. Ami fontos még, hogy nem szabad leszedni főzés előtt a bőrét, még akkor sem, ha senki nem eszi meg. 
  2. Csirkecombok

  3. Legalább 3 (de inkább 4) nagy fej hagymát megpucolok, apróra vágom és olajon megdinsztelem. Tavaly kaptam egy szuper botmixert, amihez aprító kés és tál is tartozik, azóta azzal vágom a hagymát, így a nagy tétel sem akadály.
  4. Dinsztelődik a hagyma

  5. Beleteszem a csirkehúst, és néha átkeverve tovább párolom-pirítom.
  6. A csirke is a helyén van

  7. Lehúzom a tűzről, megszórom pirospaprikával átkeverem és öntök hozzá egy kis vizet. Van, aki esküszik rá, hogy a pörköltbe nem kell víz, mert a hús enged annyi nedvességet, amennyit kell, én azért szoktam alá önteni.
  8. Felöntve

  9. Sózom, borsozom, teszek bele 1-1 szem paprikát és paradicsomot, ha épp nincs, akkor néhány kanál lecsót vagy csak paradicsomlevet. Ha semmi más nincs, legeslegvégső esetben pirosaranyat.
  10. Addig főzöm, míg a hús meg nem puhul és a szaft be nem sűrűsödik (kb. egy óra).
  11. Lehet tálalni.
Csirkepörkölt

2014. február 2., vasárnap

Csokis gyümölcskenyér

Nincs hétvége süti nélkül. Főleg télen, mikor ebéd után jólesik egy csésze forró teával elmajszolni néhány száz kalóriát. Megkérdeztem az Embert, hogy milyen sütit enne, és persze a válasz az volt, hogy "Mindegy". Nem hagytam annyiban, és a végén arra jutottunk, hogy csoki és dió legyen benne. Először egy kis dióval megbolondított csokis muffinra gondoltam, de aztán felfedeztem egy csomag aszalt szilvát a fiókban, és inkább a gyömölcskenyér irányába változtattam a recepten. Van egy másik gyümölcskenyér receptem is, de azt hiszem, ezt a csokist is gyakran fogom készíteni.
Hozzávalók:
  • 1 tojás
  • 4 dkg cukor
  • 1,5 dl tej
  • 22 dkg liszt
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 15 dkg étcsoki
  • 4 dkg vaj
  • 15 dkg dió
  • 20 dkg aszalt szilva (bármi más aszalt gyümölcs megteszi)
  • 5 dkg mazsola
Elkészítés
  1. A tojást a cukorral habosra verjük. 
  2. Hozzákeverjük a tejet.
  3. Beledolgozzuk a sütőporral és szódabikarbónával elkevert lisztet.
  4. A diót és aszalt gyümölcsöket késsel apróra vágjuk és a tésztához adjuk. 
  5. Aszalt gyümölcsök
    Dió a tésztában

  6. A csokit a vajjal mikróban megolvasztjuk. Ez sokkal egyszerűbb módszer, mint vízgőz felett olvasztgatni. Először kb. 20 másodpercre tesszük be, aztán kivesszük, megkeverjük. Utána visszatesszük 10-15 másodpercre, megint kivesszük, megkeverjük. ismét vissza 10 másodpercre, keverés, vissza. Innentől már csak maximum 10 másodpercekre tesszük vissza, utána keverjük addig, míg fel nem olvad.
  7. A csokis vajat a tésztához keverjük.
  8. A gyümölcskenyér formát kivajazzuk, a masszát beleöntjük és 180 fokos sütőben 45-50 perc alatt megsütjük. 
  9. Melegen szinte lehetetlen szeletelni, mert esik szét, meg kell várni, míg kicsit kihűl.
Csokis gyümölcskenyér

2014. január 25., szombat

Túrós rétes

Rétest készíteni roppant egyszerű, főleg, ha az ember nem maga nyújtja a réteslapot. Bevallom, én még soha nem vacakoltam vele, mert a boltban kapható lapok nagyszerűek erre a célra. Így csak a tölteléket kell összekavarni, és sütéssel együtt fél óra alatt kész az egész.
Hozzávalók 
  • 1 csomag réteslap (6-8 lap)
  • fél kg túró
  • 8 evőkanál cukor
  • 1 tojás
  • fél csomag mazsola
  • reszelt citromhéj
  • 2 dl tejföl
  • 3 evőkanál étolaj
Megjegyzés: Ez a mennyiség 3 rúd réteshez elegendő.

Elkészítés
  1. A túrót összekeverem a cukorral, tojással, 2 evőkanál tejföllel, mazsolával és citromhéjjal. Nem szabad, hogy túl folyós legyen, mert kifolyik a rétesből. Ha mégis nagyon folyós lenne, akkor lehet hozzátenni egy kis zsemlemorzsát. Ezzel kész is a töltelék.
  2. Töltelék
  3. Egy lapos tepsi alját kikenem étolajjal. 
  4. A maradék tejfölt összekeverem a maradék olajjal.
  5. Bevizezek egy konyharuhát, kiterítem és ráterítem az első réteslapot.
  6. Első réteslap

  7. A lapot megkenem az olajos tejföllel.
  8. Megkenve

  9. Ráterítem a második lapot. Ha 3 lapot használok egy rúdhoz, akkor ezt is megkenem és ráteszem a harmadik lapot is, ha csak kettőt, akkor erre már csak a töltelék kerül. A lényeg, hogy a legfelső lapot nem kenem meg, csak az alatta levő(ke)t.
  10. A bekevert töltelék egyharmadát eloszlatom a felső lapon.

  11. Töltelékkel
  12. Most jön a trükkös rész. Mivel a lapok nagyon vékonyak, nem lehet csak úgy megfogni és feltekerni. Fogom a konyharuhát és bal oldalról kezdve megemelem, így hengergetem a rétest, míg fel nem tekeredik. A végén a konyharuhával együtt felemelem és óvatosan rácsúsztatom a tepsire.
  13. Hengergetés

  14. A rudakat megkenem a maradék olajos tejföllel.
  15. Felirat hozzáadása

  16. Kicsit villával vagy fogpiszkálóval megszurkálom, hogy ne durranjon ki sülés közben.
  17. 200 fokos sütőben megsütöm. Kb. 10-15 perc alatt kész. 
  18. Ennyi az egész. Leírni tovább tartott, mint elkészíteni.
Kisült a rétes
Felirat hozzáadása


2014. január 1., szerda

Pezsgős csirkemell

Csendesen töltöttük a szilvesztert, otthon, TV-t nézve. Nem volt zene, tánc, alkoholizálás, éppen csak koccintottunk éjfélkor egy kis pezsgővel, aminek nagy része így megmaradt. Kiönteni sajnáltam, és úgyis napok óta tejszínes tésztára vágytam, úgyhogy összeütöttem ezt a pezsgős-tejszínes szószt. Ha nincs otthon csirkemell, lehet beletenni szalonnát, gombát vagy bármit, amit az ember fia-lánya a tejszínes szószokba tesz. Az alkohol és a pezsgő íze főzés közben elpárolog, a végén csak egy kis enyhe pikáns íz marad. Célszerű száraz pezsgőből csinálni, mert különben kicsit édeskés lesz.

Hozzávalók
  • Fél kiló filézett csirkemell
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 3 dl pezsgő
  • 2 dl főzőtejszín
  • 1 ek. liszt
  • olaj
Elkészítés
  1. A csirkemellet apró kockákra vágom, fűszerezem (grill fűszersó, vagy csak simán só-bors) és kevés olajon kisütöm.
  2. A kisült csirkemellkockákat tányérra szedem és az edényben maradt olajon megpárolom az apróra vágott vöröshagymát.
  3. Felöntöm pezsgővel, hozzáöntöm a tejszínt és felforralom. Ha nem elég sűrű, elkeverek benne kb. 1 evőkanál lisztet.
  4. Hozzáadom a sült csirkemellet, egyet rottyantom és kész is.
Rizs vagy penne tészta illik hozzá.
Pezsgős csirke
Újévi fogadalom: 2014-ben fejlesztem fotótudásom.

2013. december 8., vasárnap

Egybefasírt uborkával

Az előző bejegyzésben elkezdett menü folytatása: egybefasírt uborkával. Ez is a Minden napra egy menü c. könyvből készült. Első olvasatra számomra kicsit bizarrnak tűnt, hogy a fasírt mellé uborkát is süssek, de a végeredmény meggyőzött.
Hozzávalók:

  • 15 g szárított vargánya (ezt nem kaptam, úgyhogy kihagytam)
  • 4 szelet kenyér
  • 700 g darált hús
  • 2 fej hagyma
  • 3 egész tojás
  • 1 db uborka (500 g)
  • 1 pohár tejföl
  • 1 ek mustár
  • zsiradék a sütéshez
  • só, bors
  • keményítő (én nem használtam)
  • 1 csokor petrezselyem
Elkészítés:
  1. A szárított gombát beáztatjuk langyos vízbe. 
  2. A kenyeret hideg vízbe áztatjuk, kinyomkodjuk, összedaráljuk a darált hússal, apróra vágott hagymával, tojással, mustárral.
  3. Sóval, borssal ízesítjük.
  4. A tepsit kizsírozzuk, és rajta hosszúkásra formázzuk a fasírtot.
  5. Előmelegített sütőben 200 fokon 20 percig sütjük.
  6. Az uborkát meghámozzuk, kockákra vágjuk.
  7. 20 perc után a vargányát a levével együtt, valamint az uborkát a fasírt köré tesszük.
  8. Letakarjuk és még 30 percig sütjük.
  9. A sült zöldségeket összekeverjük a tejföllel, felforraljuk, keményítővel besűrítjük.
  10. A fasírtot felvágjuk és uborkaágyon tálaljuk.
Én annyit módosítottam, hogy a tejfölös uborkát tárkonnyal ízesítettem és a fasírt mellé kínáltam, illetve egy kicsit tovább sütöttem, mert úgy szeretem, ha jól megpirul. A fiúk főtt rizst, én sült zöldségeket kaptam mellé. Az eredeti recept kapros burgonyát javasol hozzá.
Fasírtbuci
Tálalva

Póréhagymaleves angolszalonnával

Van egy szakácskönyvem, Minden napra egy menü a címe. Annyi a különlegessége, hogy mindenféle irányban lehet hajtogatni, így az ember komplett menüket állíthat össze. A képek is szépek benne, úgyhogy Manócska előszeretettel nézegeti. Néhány hete össze is állított nekem egy menüt, és gyakran kérdezgeti, mikor főzöm már meg. Néhány hozzávalót elég nehezen tudtam beszerezni a sarki boltban (munka után máshova nem nagyon jutok el bevásárolni), de végül majdnem minden meglett és a vasárnapi ebéd remekül sikerült.
A leves hozzávalói:

  • 500 g póréhagyma
  • 30 g vaj vagy margarin
  • 1,5 l húsleves (az eredeti receptben fél liter szerepel, de az szerintem kevés)
  • 100 g füstölt sajt
  • 2 dl tejszín
  • só, bors
  • szerecsendió (én ezt kihagytam)
  • 100 g angolszalonna
  • 1 csokor petrezselyem
Ezek közül az angolszalonna és a póréhagyma okozott némi fejtörést. Ám egyik nap nagy meglepetésemre megláttam néhány árva póráhagymát a zöldségek között, és igaz angolszalonnát végül nem kaptam, de hasonlót igen.
Elkészítés:
  1. A póréhagymát meghámozzuk, megmossuk, karikára vágjuk.
  2. Vajon megpároljuk.
  3. Felöntjük húslevessel és kb. 15 percig főzzük.
  4. Botmixerrel pürésítjük. Az eredeti recept szerint a hagyma negyedét ki kell szedni, és csak a többit pürésíteni, én ezzel nem vacakoltam.
  5. Hozzáadjuk a reszelt sajtot, tejszínt és felforraljuk.
  6. Sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval ízesítjük.
  7. Tálaláskor az angolszalonnát és a petrezselymet felaprítjuk, a félretett póréhagyma karikákkal együtt a levesre halmozzuk. Én ezt annyiban módosítottam, hogy a szalonnát kis zsíron megpirítottam, és nem tettem félre hagymakarikát.
Nagyon finom lett! Sajnos tehetségtelen fotós vagyok, élőben sokkal jobban nézett ki.
Póréhagymaleves

2013. november 25., hétfő

Hagymás gomba

Gyors vacsora, ha ennél valami kis főtt ételt, de nincs időd vesződni vele. Én csak magamnak szoktam csinálni, mert a pasik nincsenek oda a gombáért.
Kell hozzá:

  • Csiperke gomba
  • Hagyma
  • Olaj
  • Só, bors, majoranna
  1. A hagymát megpucolom, apróra vágom.
  2. Kevés olajon elkezdem pirítani.
  3. A gombát is megpucolom, vékony szeletekre vágom.
  4. A már piruló hagymához teszem.
  5. Fűszerezem és puhára párolom.
Én paradicsommal és kenyérrel szoktam enni.
Hagymás gomba

2013. november 3., vasárnap

Gombócleves

Ez a leves amellett, hogy gyors, olcsó is és persze finom. Egy fázós este ütöttem össze, mikor krumplin kívül szinte semmi más nem volt a kamrában.

Hozzávalók:

  • fél fej vöröshagyma
  • 2 szál sárgarépa
  • 1 szál fehérrépa
  • kevés olaj
  • pirospaprika
  • 6-7 szem közepes nagyságú krumpli (lehet több is)
  • 1 egész tojás
  • liszt
  • só
  • majoránna
  • néhány szál virsli
Elkészítés:
  1. Az apróra vágott hagymát kevés olajon megpirítjuk
  2. Néhány perc múlva hozzáadjuk a megtisztított, feldarabolt sárgarépát és fehérrépát is. Lefedjük, és tovább pirítjuk-pároljuk.
  3. Újabb néhány perc után lehúzzuk a tűzről és megszórjuk pirospaprikával.
  4. Felengedjük hideg vízzel és visszahúzzuk a tűzre.
  5. 2 krumpli kivételével a többit apró kockákra vágjuk, és az egészben hagyottakkal együtt beletesszük főni a levesbe.
  6. Ha a krumplik megfőttek, a két egészben hagyottat kihalásszuk a levesből. Egy tálban villával összetörjük, hozzáadjuk a tojást, csipet sót és annyi lisztet, amennyit felvesz. Összegyúrjuk, közepesen kemény tésztát kell kapni.
  7. A tésztából apró gombóckákat formázunk, amit belefőzünk a levesbe. A gombóckák akkor főttek meg, ha feljöttek a leves tetejére.
  8. Amíg a gombócok főnek, néhány virslit felkarikázunk és azt is a levesbe főzzük.
  9. Sóval, majoránnával ízesítjük.
Leves
Tálalva
Az elején lehet egy kis szalonnát, kolbászt is pirítani a zöldségekkel együtt, úgy még finomabb. A végén tejföllel is behabarhatjuk.


2013. október 6., vasárnap

Húsgombócos spagetti

Ősz elején tele a kert mindenféle finomsággal: sárgarépa, karalábé, káposzta, zeller, cékla, lehetetlen felsorolni. Olyan jóleső érzés, mikor olyasmit főzők a családnak, ami tele van házi alapanyagokkal! Ez az étel pont ilyen, a szószhoz csupa kertben termett zöldséget használok. Azt, hogy a spagettit húsgombóccal kombinálom pedig a Derült égből fasírt című nagyszerű rajzfilm ihlette, ami évek óta a család egyik kedvence. Előtte el sem tudtam képzelni, hogy a spagettibe húsgombóc kerülhet, de mint azt az ábra mutatja, remekül megvannak együtt.

Derült égből fasírt

Hozzávalók
  • 2 kis fej hagyma
  • 1 póréhagyma
  • 1 karalábé
  • 6-8 sárgarépa, zeller, petrezselyemgyökér, stb.
  • petrezselyem zöldje
  • fél kg darált hús
  • 2 tojás
  • fél pohár tejföl
  • 1 ek liszt
  • fűszerek
  • fél kg spagetti
  • olaj
Elkészítés
  1. A zöldségeket megpucolom, a hagymát és a petrezselyem zöldjét nagyon apróra, a többi zöldséget pedig azonos kockákra vágom.
  2. A darált húst összekeverem a tojással, az összevágott hagyma negyedével, fűszerezem, majd kicsit félreteszem pihenni. Én magyaros fűszersót szoktam használni, attól finom íze lesz a fasírtnak.
  3. Egy kis olajon megpirítom a maradék hagymát.
  4. Hozzáadom a zöldségeket és fedő alatt, alacsony lángon tovább pirítom. A zöldségek egy kis levet is eresztenek.
  5. 10 perc után felöntöm egy kis vízzel, sózom, és fedő alatt tovább párolom.
  6. Közben a darált húsból apró gombócokat formázok és olajban kisütöm őket.
  7. Ha a zöldségek megpárolódtak, és a vizet is nagyjából elforrta (nem teljesen!), akkor a tejfölből és lisztből habarást készítek és behabarom.
  8. A mártásba forgatom a fasírtokat, egyet rottyantom és kész is a szósz.
  9. Kifőzöm a spagettit, tálalom.
Más zöldségeket is lehet használni hozzá, a Pasi például kicsit fanyalgott, hogy nem szereti a karalábét, úgyhogy legközelebb mellőzöm. Ennek ellenére persze két tányérral is evett.

2013. szeptember 14., szombat

Szilvás lepény

Nálam a szilvás sütemények jelzik az ősz beköszöntét. Valahogy tavasszal és nyáron nem vágyom a fahéjjal megszórt szilva ízére és illatára, de ahogy nyár végén elkezd teremni az a néhány szilvafa a birtokon, máris előkapom Horváth Ilona remekművét, hogy a meggyes lepényét átvariálva isteni szilvás lepénnyel lepjem meg magamat.

Hozzávalók:
  • 20 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 4 tojás
  • 15 dkg cukor
  • kb. fél kiló szilva cukorral és fahéjjal elkeverve
  1. A megmosott, kimagozott szilvát elkeverjük cukorral és meghintjük fahéjjal. Ízlés kérdése, hogy ki mennyire szereti cukrosan, ezért nem írok mennyiséget. A szilva is lehet több, ha valaki jó szilvásan szereti a süteményeket. 
  2. A vajat habosra keverjük a cukor felével és a tojássárgákkal. A tojásfehérjéket felverjük a cukor másik felével és ha szép fényes, óvatosan hozzáadjuk a sárgákhoz. Ezután óvatosan hozzákeverjük a lisztet.
  3. A tésztát tepsibe simítjuk, ráöntjük a cukros szilvát. Nem baj, ha leve is van, azt is nyugodtan ráönthetjük.
  4. Közepes lángon megsütjük. 
  5. Ha kicsit kihűlt, tálaljuk. Hidegen és langyosan is nagyon finom. Aki édesebben szereti, porcukorral meghintheti.