Keresés ebben a blogban

2012. augusztus 27., hétfő

Házi ketchup

Dacára a szárazságnak, nálunk mázsaszám terem a paradicsom a kertben, és már kínomban nem tudtam mit kitalálni, elhatároztam, hogy ketchupot csinálok belőle. Kicsit pepecselős, de inkább bevállalom, minthogy az a sok, finom paradicsom kárba vesszen. Ráadásul biztos egészségesebb is, mint amit boltban veszek (nem mintha olyan sok ketchupot fogyasztanék, de majd a sajátot!).
2 kiló paradicsom
  1. 3-4 nagy fej hagymát megpucolok, apróra vágom. Olajon felteszem pirulni.
  2. Néhány perc után hozzáadok 6-7 gerezd préselt fokhagymát is és tovább pirítom.
  3. Pirul a hagyma
  4. Közben fogok 2 kiló paradicsomot, megmosom és meghámozom. A paradicsom héját úgy a legkönnyebb eltávolítani, hogy leöntjük forró vízzel, így a héja megráncosodik és elválik a hústól. Ezek után már gyerekjáték meghámozni.
  5. Forrázás után
    Így néz ki a csupasz paradicsom
  6. A paradicsomot kockákra vágom. Közben párolódik a hagyma, ha esetleg elkezdene nagyon pirulni, leveszem a tűzről addig, amíg végzek a paradicsommal.
  7. Paradicsom kockákra vágva
  8. Hozzáadom a hagymához és tovább főzöm. Nem kell hozzá folyadék, a paradicsom enged elég levet.
  9. Fő a paradicsom
  10. Jöhet a fűszerezés: ízlés szerint cukor (8-10 dkg), ecet, só, őrölt fahéj (bizarr, de 1 kávéskanálnyi jót tesz), őrölt bors (1-2 kávéskanál), currypor (max. fél kávéskanállal) és 4-5 kávéskanál 10%-os ecet. A mennyiségek nincsenek kőbe vésve, kóstolgatni kell és akkor jó lesz.
  11. Kb. 1 órán keresztül hagyom, hogy fortyogjon a cucc. Ekkorra a paradicsom majdnem teljesen szétfő és be is sűrűsödik. Fogok egy botmixert és összeturmixolom.
  12. Már majdnem ketchup-kinézete van
  13. Most már csak a magokat kell kiszedegetni belőle. No nem egyesével, hanem sokkal egyszerűbben: egy fakanál segítségével egy sűrű szövésű szitán átpasszírozom, így a magok fent maradnak a hálón. Ha valakinek van otthon paradicsom passzírozója, csinálja inkább azzal, kevésbé pepecselős.
  14. Passzírozás
    Ketchup
  15. A kész ketchupot üvegekbe töltöm. Gyarló ember lévén szalicilt teszek a tetejére és bedunsztolom. Azt hiszem szalicilt 2012-től nem lehet boltban kapni, helyette nátrium-benzoátot árulnak. Ha valaki nem szeretne tartósítószert használni, az állítsa simán fejre az üveget pár percre (természetesen előbb le kell zárni), hogy kiszoruljon belőle a levegő és utána dunsztolja be. A wikipédia nagyon szépen leírja a dunsztolást, amit én dunsztolásnak nevezek, az hivatalosan az ún. száraz dunszt. Kibélelek egy dobozt plédekkel, törölközőkkel, a tele üvegeket is bebugyolálom és a takarók közé teszem és még jól be is takargatom. 1-2 nap alatt szép lassan kihűl, utána mehet a ketchup a kamrába (vagy esetemben a hűtőbe, mert nincs kamrám).
    A dunsztolásról bővebben is írok az Eperlekvár bejegyzésben.
Update:Dunsztolás után
Üvegben
 Megjegyzés: hasonló módon készülhet spagetti szósz is (kicsit más fűszerezéssel persze), azt viszont nem feltétlenül kell átpasszírozni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése